Musorujsag
Élő Eredmények

Női labdarúgója is lesz egy holland férficsapatnak

mti
Ellen Fokkema lett Hollandiában az első női labdarúgó, aki felnőtt férficsapatban játszhat.
Ellen Fokkema (Forrás: foarut.nl)

A 19 éves futballista a holland sportági szövetség (KNVB) hozzájárulásával szerepelhet a negyedosztályú VV Foarut együttesében. A KNVB bejelentése szerint egyfajta kísérletről van szó: kedvező tapasztalatok birtokában más nagykorú nők is játéklehetőséghez juthatnak majd férfi együttesekben, amire a jelenlegi szabályok nem adnak módot. Lányok és fiúk csak az ifjabb korosztályokban szerepelhetnek együtt.

Art Langeler, a KNVB futballfejlesztési igazgatója úgy nyilatkozott: szövetségükhöz évente legalább egy kérelem befut az ügyben, hogy nő is focizhasson egy adott klub férficsapatában.

„A KNVB a sokszínűség és az egyenlőség mellett áll, és úgy gondoljuk, hogy a labdarúgásban minden tekintetben mindenkinek helyet kell biztosítani – jelentette ki a sportvezető. – Ezért kezdjük el ezt a kísérletet, és a tapasztalatok megmutatják majd, hogy működik-e. A klubbal szoros kapcsolatban maradunk, figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását” – tette hozzá.

További tartalmak