Musorujsag
Élő Eredmények

David Silvát hétfőn jelentheti be új csapata

David Silvát hétfőn jelentheti be új csapata

m4sport.hu
Pénteken este még a Real Madrid ellen lépett pályára a Manchester City színeiben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, hétfőn már Rómában lehet jelenése, hogy aláírja a Lazióval három évre szóló szerződését.

Az olasz sportsajtó szinte egyöntetűen írja, hogy a 34 éves spanyol válogatott középpályást Amerikából több MLS-csapat megkereste, köztük David Beckham klubja, az Inter Miami, de a jövőre Bajnokok Ligájában induló Lazio hároméves ajánlatára bólint.

A Serie A-ban a negyedik helyen végző római csapat azzal győzte meg a pályája végéhez közelítő Silvát, hogy kora ellenére hajlandó volt hároméves szerződést kínálni, illetve azzal, hogy kiharcolta a részvételt a BL-ben. Az már csak ráadás, hogy a fizetése az olasz bajnokságban kiemelkedőnek számít, emellett további juttatásokat biztosít neki a klub.

Pénteken este a Manchester Citynek kettős győzelemmel sikerült kiharcolnia a Real Madriddal szemben, hogy a legjobb nyolc közé jusson a BL-ben, így a spanyol támadó még marad az angol csapatnál addig, amíg ki nem esik, vagy megnyeri a kupát.

Borítókép: David Silva és Pep Guardiola. (EPA/Dave Thompson)

További tartalmak