Musorujsag
Élő Eredmények

Willian elköszönt a Chelsea-től

m4sport.hu
Közösségi oldalán köszönt el a Chelsea drukkereitől Willian, aki hét év után távozik a londoni Kékektől.

A 32 éves brazil szélső szerződése az idény végén járt le a Chelsea-nél, április óta tudható volt, hogy a felek nem hosszabbítják meg az együttműködést, mivel a klub kettő, a játékos három évre szeretett volna megállapodást kötni.

A futballista azt írja, 2013-ban a lehető legjobb döntés volt a Chelsea-hez igazolni, most viszont itt az ideje a váltásnak. „Emelt fővel távozom, annak tudatában, hogy mindig a tőlem telhető legjobbat nyújtottam a Chelsea színeiben” – áll a nyílt levélben, amely szerint Willian a trófeák megszerzésén túl játékosként és emberileg is fejlődött, egyben köszönetet mondott a drukkereknek a támogatásért és a kritikákért egyaránt.

A brazil szélső 2013-ban 30 millió fontért érkezett a Stamford Bridge-re, azóta 339 mérkőzésen lépett pályára a Chelsea színeiben, kétszer bajnoki címet, valamint egy-egy FA Kupát és Európa Ligát nyert a csapattal.

Willian (Fotó: EPA/Neil Hall)

A BBC úgy tudja, hogy Willian közel áll az aláíráshoz a városi rivális Arsenalnál.

Szintén a közösségi médiában köszönt el a Chelsea-től Pedro. A 33 éves spanyol jobbszélső öt évet játszott a londoniaknál, a hírek szerint az AS Romában folytatja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

After five wonderful years my stage at Chelsea FC comes to an end. Thanks a lot to the club’s board, to the coaches and teammates I’ve had, and of course to the fans: thank you for the experience of being a member of your big family. I’ve been very happy here, you’ve made me feel like home. It’s been a pleasure and an honour to play for this club and win the Premier League, FA Cup and Europa League titles, as well as competing in one of the world's best football leagues. I made the right choice, I take with me wonderful and unforgettable memories. New challenges and triumphs will come for sure. I say farewell very pleased with this stage of my career, and I'm also very excited with the next to begin. Thanks and good luck for the future. Come on Blues!!! 🔵🔝 @ChelseaFC #KTBFFH #CFC ___________ Tras cinco años maravillosos mi etapa en el Chelsea FC toca a su fin. Muchas gracias a la directiva del club, a los entrenadores y compañeros en este tiempo, y por supuesto a la afición: gracias por la experiencia de pertenecer a vuestra gran familia. He sido muy feliz, me habéis hecho sentir como en casa. Ha sido un placer y un honor jugar para este gran club y ganar la Premier League, la FA Cup y la Europa League, así como haber competido en una de las mejores ligas del Mundo. Sin duda acerté en la elección, me llevo recuerdos maravillosos e inolvidables. Nuevos desafíos y triunfos llegarán seguro. Me despido muy satisfecho con esta etapa de mi carrera que concluye, y a la vez muy ilusionado con la nueva que comienza. Gracias y mucha suerte en el futuro. Come on Blues!!! 🔵🔝@ChelseaFC #KTBFFH #CFC

Pedro Rodriguez Ledesma (@_pedro17_) által megosztott bejegyzés,

További tartalmak