Musorujsag
Élő Eredmények

A Celtic bajnokijait már el is halasztották

mti
Elhalasztják a Celtic Glasgow és az Aberdeen következő két-két skót bajnoki mérkőzését, mivel játékosaik nem tartották be a koronavírus miatti karanténra vonatkozó szabályokat.

A helyi szövetség kedden azok után hozta meg döntését, hogy korábban a nap folyamán a skót kormány arra figyelmeztetett, a fegyelmezetlenségek miatt a bajnokságot is felfüggeszthetik.

Előbb az Aberdeen nyolc tagja rúgott fel minden szabályt, amikor ellátogattak egy szórakozóhelyre, ahol közülük ketten megfertőződtek a koronavírussal. Ezt követően a bajnoki címvédő Celtic belga védője, Boli Bolingoli pályára lépett a Kilmarnock elleni vasárnapi összecsapáson, holott nemrég tért vissza Spanyolországból, és kötelező karanténba kellett volna vonulnia.

Az eset után a Celtic nyilvánosan kért bocsánatot futballistája miatt, akinek tettét hülyeségnek nevezte.

A glasgow-i klub nemzetközi szereplését ez a döntés nem érinti, bár a skót kormányfő kijelentette, ha rajta múlna, nem indulhatna. A Celtic a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában az izlandi KR Reykjavíkot fogadja jövő kedden, és amennyiben továbbjut, a Ferencváros-Djurgarden meccs győztesével csap majd össze a második körben.

További tartalmak