Musorujsag
Élő Eredmények

Visszavonult Stephan Lichsteiner

mti
Befejezte pályafutását Stephan Lichsteiner, a Lazio, a Juventus és az Arsenal korábbi jobbhátvédje.

A 108-szoros svájci válogatott védő szerdán jelentette be döntését. A svájci szövetség közleményében Lichsteiner elmondta, úgy tervezte, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot követően fejezi be pályafutását, a koronavírus-járvány viszont közbeszólt, a jövő évre halasztott kontinensviadalig pedig már nem tudja vállalni a folytatást.

A 36 éves védő a Grasshoppersben kezdte karrierjét, majd a francia Lille-hez igazolt, ahonnan 2008-ban szerződött a Lazióhoz. Az olasz fővárosból három szezon után távozott a Juventushoz, mellyel hét idény alatt hét bajnoki címet, négy Olasz Kupát és három olasz Szuperkupát nyert, illetve kétszer jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.

A torinói klubtól az Arsenalhoz került, egy szezon után pedig tavaly nyáron a német Augsburghoz, mely karrierje utolsó csapata volt.

A nemzeti csapattal három világbajnokságon és két Európa-bajnokságon szerepelt, a 2016-os Eb-n és a 2018-as vb-n ő volt a svájciak csapatkapitánya.

További tartalmak