×

Koronavírusos fertőzés miatt halasztják a Slovan szerdai BL-selejtezőjét

A Slovan Bratislava küldöttségének egyik tagja megfertőződött koronavírussal, ezért a csapat nem léphet pályára a feröeri KÍ Klaksvík otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai játéknapján.

Holman Dávid
Az aktuality.sk beszámolója szerint hétfőn, az elutazás előtt Vladimír Weiss vírustesztje pozitív eredményt hozott, ezért ő Pozsonyban maradt. A megérkezés után elvégzett újabb teszt a küldöttség egyik tagjánál - a helyi média szerint a csapat gyógytornászánál - szintén fertőzést mutatott ki, ezért az egészségügyi hatóságok közölték, mindenkinek kéthetes karanténba kell vonulnia a szigetországban, vagy pedig a küldöttségnek azonnal vissza kell térnie Szlovákiába.

A feröeri bajnok KÍ Klaksvík honlapja szerint az európai szövetség (UEFA) illetékesei közölték a pozsonyiakkal, hogy lejátszhatják a mérkőzést pénteken, ha visszatérnek annak helyszínére olyan kerettel, amelynek egyik tagja sem vett részt az első utazáson.

A szlovák bajnoki címvédő két nap múlva a tartalékcsapatával állhat ki, amely három vereséggel kezdte a másodosztály új idényét. A keretben helyet kaphat a magyar válogatott Holman Dávid, valamint a marokkói Mohammed Rarsalla Kadfi, ők ugyanis nem tartottak az együttessel hétfőn.

A Slovan honlapján Ivan Kmotrík klubigazgató bejelentette, hogy vállalják a pénteki mérkőzést, egyben köszönetet mondott az UEFA-nak, amely mindent megtett a meccs megrendezéséért, szemben a feröeri hatóságokkal, akik "mindent megtesznek annak érdekében, hogy a találkozóra ne kerüljön sor, és a lehető legnehezebbé tegyék számunkra a helyzetet".

A sportvezető leszögezte, hogy mindenben az UEFA-protokoll szerint jártak el, mind a 18 kiutazott játékosuk negatív tesztet produkált vasárnap és hétfőn is. Hozzátette, Pozsonyból érkeznek futballisták a felnőtt és a junior keret tagjai közül, de továbbra is reménykednek abban, hogy a jelenleg Tórshavnban tartózkodó labdarúgóikra is számíthatnak, hiszen közülük senki sem fertőzött.

"Örülünk, hogy továbbra is van esélyünk, és pénteken harcolhatunk a következő fordulóba jutásért. Úgy gondoljuk, minden a tisztességes játék szellemében fog zajlani, és a továbbjutás a pályán dől majd el" - mondta Ivan Kmotrík.