Musorujsag
Élő Eredmények

Pirlo megerősítette Higuaín távozását, és beszélt Ronaldo, illetve Dybala szerepéről

Pirlo megerősítette Higuaín távozását, és beszélt Ronaldo, illetve Dybala szerepéről

m4sport.hu/Record
Hétfőn megkezdte a felkészülést a 2020/21-es szezonra a Juventus új edzője, Andrea Pirlo vezetésével. Egy nappal később a mester, egy sajtótájékoztató keretein belül szót ejtett elképzeléseiről a csapattal.

Andrea Pirlo, aki játékosként 116-szor volt olasz válogatott és négy évet játszott a Juventusban először természetesen legnagyobb sztárjáról, a portugál Cristiano Ronaldóról beszélt, illetve Dybaláról, akivel kapcsolatban felröppentek olyan hírek, hogy esetleg elhagyja a csapatot.

„Pár napja találkoztunk. Tegnap (hétfőn) hosszan beszélgettünk minden témát érintve, jelenről és múltról, ahogyan az megszokott. Lesz időnk pontosabban beszélni a tervezett Technikai és taktikai elemekről. A játékrendszerünk meccsről meccsre változhat úgy, hogy védekezhetünk olykor három, máskor négy védővel. Beszélgettem Ronaldóval, bőven lesz időnk a taktikát és a szerepét átbeszélni” – kezdte Pirlo.

A portugál mellett egyik lényeges játékosa a csapat támadószekciójának az argentin Paulo Dybala. A korábbi edző, Maurizio Sarri számára szinte állandó problémát okozott, hogy vajon pályán lehet-e egyszerre CR7 és az argentin.

„Ami Dybalát illeti, sosem volt átadólistán, részét képezi a jelenlegi projektünknek. Hogy lehetnek-e együtt a pályán? Amíg képesek áldozatot hozni és önzetlenek maradnak, addig természetesen. Minél több minőségi játékos van a pályán, annál jobb” – mondta a 41 éves szakvezető.

Korábban megírtuk, hogy a csapat másik argentinja, Gonzalo Higuaín várhatóan távozik, a hírt az edző is megerősítette.

„Beszéltem vele. Egy olyan emberről beszélünk, akit csodálok és pályafutása egy fontos ciklusát töltötte itt. Ugyanakkor minden ciklus véget ér egyszer. Leültünk és komoly emberekhez méltón beszéltük meg, szemtől szembe, hogy szétválnak útjaink, együtt hoztuk meg a döntést”– erősítette meg a 32 éves csatár távozását.

Borítókép: Andrea Pirlo, EPA/ALESSANDRO DI MARCO

További tartalmak