Musorujsag
Élő Eredmények

Megszerezte az Ajax holland válogatott középpályását az MU

Megszerezte az Ajax holland válogatott középpályását az MU

BBC (fotó: epa)
A Manchester United bejelentette az Ajax holland válogatott középpályásának, Donny van de Beeknek a szerződtetését.

A 23 éves középpályás öt évre írt alá, a BBC beszámolója alapján 35 millió fontért érkezik, amely megfelelő kritérium teljesülése esetén további öt millióval egészülhet ki.

A kilencszeres válogatott Van de Beek 175 alkalommal lépett pályára az Ajaxban, amelynek színeiben 2019-ben – amikor a Bajnokok Ligájában is az elődöntőig jutott – bajnoki címet és Holland Kupát is nyert. A legutóbbi szezonban 37 mérkőzésen 10 gól és 11 gólpassz fűződött a nevéhez.

Az MU első nyári szerzeményének debütálására szeptember 19-én kerülhet sor a Crystal Palace elleni Premier League-találkozón.

További tartalmak