Musorujsag
Élő Eredmények

Joachim Löw szerint csak a 2024-es Eb-n lesz esélyes a német válogatott

Joachim Löw szerint csak a 2024-es Eb-n lesz esélyes a német válogatott

MTI
Minden eddiginél nagyobb kihívás várhat a következő időszakban Joachim Löwre, a német labdarúgó-válogatottat 15 éve irányító szövetségi kapitányra.

A 60 éves szakember jelenleg a leghosszabb ideje hivatalban lévő válogatott vezetőedző, most pedig gyakorlatilag teljesen új csapatot kell formálnia a 2014-ben világbajnok németeknél.

A nemzeti együttes két 1-1-es döntetlennel (Spanyolország, majd Svájc volt az ellenfél) tért vissza a koronavírus-járvány miatti tíz hónapos kényszerszünetből, az intenzív letámadásra és az abból indított ellentámadásokra épülő taktikája azonban egyelőre nem működött tökéletesen az alacsony átlagéletkorú csapattal. Löw talán emiatt is a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság helyett sokkal inkább a 2024-es, német rendezésű kontinenstornára összpontosít.

„Két-három éven belül ez a csapat stabil lesz, akkor beszélhetünk majd arról, hogy esélyesként lépünk pályára” – mondta a szakvezető, aki korábban több világbajnok, 30 év feletti játékosának, közte Thomas Müllernek, Jérome Boatengnek vagy Mats Hummelsnek is megköszönte a válogatottban töltött éveket.

Az idősebb játékosok közül jelenleg a Real Madridot erősítő Toni Kroos (30 éves), illetve a Bayern Münchennel triplázó Manuel Neuer (34) tagja a keretnek, rajtuk kívül olyan fiatalabb labdarúgókra számít Löw, mint Kai Havertz (21), Timo Werner (24), Niklas Süle (25), Leroy Sané (24), Joshua Kimmich (25), vagy éppen Serge Gnabry (25).

A német válogatott legközelebb októberben játszik, előbb Törökország ellen felkészülési mérkőzésen szerepel, majd a Nemzetek Ligájában Ukrajnába látogat, illetve fogadja a svájci csapatot.

További tartalmak