A koronavírus-járvány kitörése óta a BL-győztes Bayern és az El-győztes Sevilla összecsapása lesz az első találkozó az Európai Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A Puskás Aréna nézőtéri kapacitásának harminc százalékában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent.
Mindkét csapat részére 3000-3000 jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből. A Sevilla már múlt héten visszamondott 2500 jegyet és bejelentette, hogy csak 500 szurkolója kíséri el a csapatot Budapestre, a Bayern pedig vasárnap azt közölte, hogy körülbelül 2100 druker érkezik a magyar fővárosba.
A Kicker kedden azt írta, hogy a 2100-ból 800 Bayern-jegyet visszamondtak, a Sevilla részéről pedig 350 szurkoló fog érkezni, így az UEFA által a két klubnak eredetileg felajánlott hatezer helyett jelen állás szerint csak 1650 drukker kíséri el csapatát Budapestre.
A német kormány múlt szerdán kockázatos területnek minősítette Budapestet az új típusú koronavírus terjedése miatt. A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek házi karanténba kell vonulniuk, értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt, és 72 órán belül koronavírus-tesztet kell végeztetniük. Negatív lelet esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását.
A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy nem feltétlenül szükséges esetben felkeressék az adott régiót. Budapest esetében egyébként erre nincs szükség, mert a tárca már a külföldiekre vonatkozó magyarországi beutazási korlátozások szeptember eleji bevezetése után kiadta a figyelmeztetést egész Magyarországra.
Nem tudni, hogy a 800 Bayern-jegy visszamondásában mekkora szerepet játszott, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök arra kérte a német csapat szurkolóit, ne utazzanak el Budapestre, továbbá Hansi Flick, a müncheniek vezetőedzője sem értett egyet a meccs nézők előtt történő megrendezésével.
A Bayern és a Sevilla egyébként egyaránt biztosít koronavírustesztet a magyar fővárosba utazó szimpatizánsainak, a BL-győztes német együttes ráadásul ingyenesen végzi el a vizsgálatot a drukkereknek.
A csütörtökön 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.













