Musorujsag
Élő Eredmények

Arteta sem látja Özil helyét az Arsenalban

mti
Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a világbajnok Mesut Özilnek nehéz lesz beverekednie magát a fejlődő együttes kezdő tizenegyébe.

A 31 éves német középpályás szerződése jövő júniusban jár le az észak-londoni klubnál, de az előző szezon végén és a mostani idény első néhány mérkőzésén sem kapott lehetőséget.

„A csapat fejlődik, és látható az a szint, amit eddig már elért, de változatlanul előre akarunk lépni, jobban játszani, ezért azokat a futballistákat válogatom be, akik véleményem szerint jobb kondícióban vannak” – nyilatkozta Arteta, hozzátéve, hogy a rotáció azért létezik az Arsenalnál.

„Nemcsak Mesutnak, hanem másoknak is nehéz dolguk van, ha be akarnak kerülni a csapatba” – mondta a spanyol szakember, aki hétfőn a bajnoki címvédő Liverpool ellen küldi majd pályára tanítványait.

Szeptember elején a török sajtó arról írt, hogy a szaúdi al-Naszr minden követ megmozgat azért, hogy leigazolja Özilt, ám a középpályás akkor a brit médiában azt nyilatkozta, biztos, hogy a szerződésének lejártáig az Arsenalnál marad.

További tartalmak