Musorujsag
Élő Eredmények

A PSG kölcsönvette az Everton olasz válogatott csatárát

A PSG kölcsönvette az Everton olasz válogatott csatárát

mti
A francia bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a mostani szezonra kölcsönvette az Evertontól Moise Keant, a liverpooli klub olasz válogatott támadóját.

A 20 esztendős futballista tavaly augusztusban, a Juventustól érkezett az Evertonhoz, és azóta – minden versenysorozatot figyelembe véve – 37 mérkőzésen négy gólt szerzett.

A PSG-nek most azért volt rá szüksége, mert Edinson Cavani és Eric Maxim Choupo-Moting szerződése lejárt, így Keannel erősítik meg a Neymart, Kylian Mbappét és Mauro Icardit is felvonultató támadósorukat.

Keannek esedékes volt a váltás, mert Carlo Ancelotti, az Everton olasz vezetőedzője kevés alkalommal számított rá kezdőként.

Szintén hétfőn – az átigazolási időszak zárónapján – jelentették be, hogy az FC Porto középpályása, Danilo Pereira ugyancsak kölcsönbe kerül a PSG-hez. A 29 esztendős futballista az idény végéig marad Párizsban, és a megállapodás szerint a francia klub a kölcsön lejárata után végleg megvásárolhatja.

A védekező középpályásként bevethető Pereira 2016-ban Európa-bajnok, tavaly pedig Nemzetek Ligája-győztes volt a portugál válogatottal, melynek színeiben eddig 39 meccsen lépett pályára.

Az Everton pedig egy védőt igazolt, a másodosztályú Norwich Citytől Ben Godfreyt.

A 22 éves védő – a szigetországi U21-es válogatott volt csapatkapitánya – öt évre írt alá, s a brit média úgy tudja, hogy 25 millió euróba (plusz bónuszokba) került a liverpooli klubnak.

A Carlo Ancelotti irányította Evertonnak Godfrey az ötödik „nyári” igazolása Niels Nkounkou, Allan, James Rodriguez és Abdoulaye Doucoure után.

A Mersey-parti együttes négy fordulót követően százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnoki tabellát.

Borítókép: Moise Kean (jobbra) ünnepli gólját. EPA/Dave Thompson

További tartalmak