Musorujsag
Élő Eredmények

A nemi erőszak miatt elítélt Robinho visszatérése véget ért, mielőtt elkezdődött volna

A nemi erőszak miatt elítélt Robinho visszatérése véget ért, mielőtt elkezdődött volna

mti (fotó: epa)
A brazil Santos FC hat nap után szerződést bontott százszoros válogatott labdarúgójával, Robinhóval.

A nemzeti együttesben 2003 és 2017 között 28 alkalommal eredményes csatár és a nevelőklubja közös megegyezéssel bontotta fel az öt hónapra szóló megállapodást.

Robinho (középen), mikor még a Santos közönségkedvence volt – nagyot fordult vele a világ (MTI/EPA/AFP/Maurucio Lima)

A váratlan döntésre azért került sor, mert sok szurkolók és támogató tiltakozott Robinho leigazolása ellen. A játékost kilenc év börtönbüntetésre ítélte egy olasz bíróság 2017-ben, mert a vád szerint 2013-ban Milánóban részt vett egy csoportos nemi erőszakban.

Robinho fellebbezett az ítélet ellen, azt állítja, hogy ártatlan, de a büntetőeljárás még mindig nem zárult le. A Santos FC rövid közleménye szerint a játékos azért egyezett bele a szerződésbontásba, hogy kizárólag a védekezésre összpontosíthasson.

Robinhót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor a Manchester Cityben játszott, de 2009-ben felmentették.

A csatár kezdeti santosos évei utána 2005-től 2008-ig a Real Madridban játszott, majd a Manchester Citynél töltött el két, az AC Milannál pedig négy szezont. Futballozott Kínában is, legutóbb pedig az isztambuli Basaksehir alkalmazta.

További tartalmak