×

Megbosszulta magát a sok kihagyott Pool-helyzet az Everton ellen

Az Everton hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a címvédő Liverpoollal az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.

Everton-Liverpool, Mohamed Salah
A vendégek Sadio Mané találatával már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Az első tíz percben csak kereste önmagát a listavezető Everton, amely ezt követően azonban egyre inkább játékba lendült és Michael Keane fejesével egyenlített is. Lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de az első játékrészben több gól már nem született. A Liverpool számára nagy érvágás volt, hogy a 11. percben sérülés miatt elveszítette a védelem oszlopát, a holland Virgil van Dijkot.

A fordulás után az Everton játszott jobban, több lehetősége is adódott, gólt mégis Jürgen Klopp csapat szerzett: az egyiptomi Mohamed Szalah 100. liverpooli találatával a 72. percben ismét vezetést szereztek a Vörösök.

A hajrában Jordan Pickford több nagy bravúrjára is szüksége volt a hazaiaknak ahhoz, hogy "meccsben maradjanak", a Liverpool sok kihagyott helyzete pedig az Everton egyenlítésével bosszulta meg magát: a francia Lucas Digne beadását Dominic Calvert-Lewin fejelte a vendégek kapujába.

A hosszabbítás perceit a brazil Richarlison kiállítása miatt emberhátrányban töltötte az Everton, amely azonban egy pontot otthon tartott, így továbbra is veretlen, igaz, százszázalékos mérlegét elveszítette. A vendégek a ráadás perceiben ugyan betaláltak, de a gólt videobírós elemzés után les miatt érvénytelenítették.

A pontosztozkodással nem szakadt meg Carlo Ancelotti csapatának Liverpool elleni, egy évtizede tartó bajnoki nyeretlensége: az Everton legutóbb 2010. október 17-én - azaz kereken tíz éve - tudta legyőzni a Vörösöket, azóta 20. egymás elleni Premier League-találkozójukon nyolc vereség mellett ez volt a 12. döntetlen.

Premier League, 5. forduló:
Everton-FC Liverpool 2-2 (1-1)
Chelsea-Southampton 3-3 (2-1)

később:
Manchester City-Arsenal 18.30
Newcastle United-Manchester United 21.00

vasárnap játszák:
Sheffield United-Fulham 13.00
Crystal Palace-Brighton 15.00
Tottenham Hotspur-West Ham United 17.30
Leicester City-Aston Villa 20.15

hétfőn játszák:
West Bromwich Albion-Burnley 18.30
Leeds United-Wolverhampton Wanderers 21.00