×

Váratlan vereséggel hangolt a Fradi elleni meccsre a Barcelona

Az FC Barcelona 1-0-ra kikapott az erre a találkozóra nevet változtató Getafe vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A Getafe játékosai ünneplelnek a Barcelona elleni bajnokin 2020. október 17-én (Fotó: EPA/Rodrigo Jimenez)



Madrid elővárosának klubja ezen a mérkőzésen Getafe elnevezésből csak az utolsó szótagot tartotta meg. A "fe" hitet jelent spanyolul, a csapat ezzel szeretne üzenni a világnak, hogy a koronavírus-járvány idején se veszítse el senki a hitét. Az egyesület szerint a Fe CF elnevezéssel pozitív üzenetet küld a szurkolóknak, mégpedig azt, hogy összefogva mindenki képes felülkerekedni a csapásokon. A klub a címerén, a mezeken, a lelátón, az eredményjelzőn és a közösségi oldalakon is ezt a nevet jelenítette meg.

Bravúros sikerével a Getafe a tabella második helyére lépett, azonos pontszámmal a címvédő és listavezető Real Madriddal, a harmadik – és a királyi gárdát meglepetésre legyőző – Cádizzal, valamint a negyedik Granadával.

A katalán csapat – amely a Bajnokok Ligája csoportszakaszának első fordulójában kedden a Ferencvárost fogadja – az első vereségét szenvedte el a La Liga 2020/21-es kiírásában.

La Liga, 6. forduló:
Getafe-Barcelona 1-0 (0-0)

korábban:
Real Madrid-Cádiz 0-1 (0-1)
Celta Vigo-Atlético Madrid 0-2 (0-1)
Granada-Sevilla 1-0 (0-0)

vasárnap játsszák:
Eibar-Osasuna 12.00
Athletic Bilbao-Levante 14.00
Villarreal-Valencia 16.00
Alavés-Elche 18.30
Huesca-Real Valladolid 18.30
Real Betis-Real Sociedad 21.00

Az állás:
1. Real Madrid 5 6-3 10 pont
2. Getafe 5 5-3 10
3. Cádiz 6 6-6 10
4. Granada 5 7-8 10
5. Betis 5 7-6 9
6. Atlético Madrid 4 8-1 8
7. Real Sociedad 5 7-2 8
8. Villarreal 5 6-7 8
9. Barcelona 4 8-2 7
10. Sevilla 4 5-3 7
11. Valencia 5 7-7 7
12. Osasuna 4 5-4 6
13. Celta Vigo 6 3-9 5
14. Eibar 5 4-6 4
15. Huesca 5 2-4 4
16. Elche 3 1-3 4
17. Alavés 5 3-6 4
18. Levante 4 5-8 3
19. Athletic Bilbao 4 2-5 3
20. Valladolid 5 3-7 2