×

Koemant elégedetlenné tette, amit a Barcától látott

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője kritikával illette csapatát a Getafétól a spanyol futballbajnokságban szombat este elszenvedett 1-0-s vereséget követően.

„Nem játszottunk elég jól, különösen a második félidőben mutatott futballunk nem tetszett – idézte a holland szakvezetőt a Marca. – Túl gyakran vesztettük el a labdát, és lehetővé tettük, hogy az ellenfél veszélyes helyzeteket alakítson ki.”

Koeman, aki a katalán együttessel nyári szerződtetése óta először kapott ki, kitért a büntetőre is, amelynek értékesítésével a Getafe otthon tartotta a három pontot.

„Nem tudom, hogy tizenegyes volt-e, vagy sem, de a Getafe-játékosok keresték a lehetőséget, hogy büntetőhöz jussanak, mi pedig szenvedtünk ettől – mondta. – Nagyon kevés lehetőséget teremtettünk a gólszerzésre, azok legtöbbjét is az első félidőben.”

Ronald Koeman (középen) az ellenfél játékosára is panaszkodott (fotó: EPA/Rodrigo Jimenez)



A bíráskodásra vonatkozó kérdésre is felelt Koeman. „Nem szeretek a játékvezetésről beszélni, most sem teszem, mindenkinek megvan a saját véleménye erről. Amúgy szóltam a vezetőbírónak, hogy a 12-es számú hazai játékos tiszteletlen volt velem szemben, de nem fogom megismételni, mit mondott nekem” – panaszkodott Nyomra, a hazaiak kameruni futballistájára.

A Koeman irányította katalán csapat a hétvégi La Liga-forduló után kedden a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A 21 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.