Musorujsag
Élő Eredmények

Van Bastenék az MU hollandjának helyzetén értetlenkednek

Van Bastenék az MU hollandjának helyzetén értetlenkednek

mti
A hollandok háromszoros aranylabdás labdarúgója, Marco van Basten úgy véli: Donny van de Beeknek nem tesz jót, hogy csak kevés játéklehetőséghez jut új klubjában, a Manchester Unitedben, a 23 éves középpályásnak más csapatot kellett volna választania.

Az angol egyesület a nyáron igazolta le a futballistát az Ajax Amsterdamtól, sajtóinformációk szerint 35 millió fontot fizetett érte. A holland válogatott játékos öt évre írt alá, de eddig mindössze négyszer lépett pályára a csapatban, mindannyiszor csereként.

„Donnynak nem kellett volna odaigazolnia. Ha jó játékos vagy, minden héten játszani akarsz – nyilatkozott egy holland tv-csatornának Van Basten. – Egy Donny szintű futballista ritmusának nem tesz jót, hogy hat vagy hét meccsen játszik csak ebben az évben. És tudom, hogy a jövedelme a többszöröse a korábbinak, de top játékosként elsősorban olyan helyre kell szerződnöd, ahol megfelelő játéklehetőséghez jutsz. Szerintem még várnia kellett volna egy kedvezőbb lehetőségre és más klubhoz kellett volna igazolnia.”

Az MU korábbi védője, Patrice Evra a Chelsea elleni szombati bajnoki után – amelyen Van de Beek nem lépett pályára – azt mondta a fiatal hollandról, hogy a csapatnak nincs is rá szüksége. „Ez az igazság – jelentette ki a Sky Sportson a francia szakember. – Semmi bajom a sráccal, de miért vettük meg? Minden mérkőzést a lelátóról néz.”

Evra korábbi csapattársa, Gary Neville a labdarúgóra utalva hozzátette: Valószínűleg azon gondolkodik, hogy mit is keres itt.”

További tartalmak