Musorujsag
Élő Eredmények

A WADA kártérítést fizet a korábbi Liverpool-játékosnak

A WADA kártérítést fizet a korábbi Liverpool-játékosnak

MTI
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jogtalan eltiltás miatt elnézést kért Mamadou Sakhótól, és kártérítést fizet a francia labdarúgónak.

A szenegáli születésű hátvéd a Manchester United-Liverpool 2016-os Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágója után produkált pozitív mintát, és a WADA szerint olyan zsírégetőt használt, amelynek egyik hatóanyaga a tiltólistán szerepel. Az azóta a Liverpooltól a Crystal Palace-hoz szerződött Sakho eltiltása miatt nem léphetett pályára az El fináléjában – melyet csapata elvesztett a Sevillával szemben -, és Didier Deschamps szövetségi kapitány sem hívta be az Európa-bajnoki keretbe.

Utólag kiderült, hogy a pozitív doppingtesztet eredményező higenamin mégsem szerepelt a WADA tiltólistáján, ezért az UEFA – 30 nap eltiltást követően – megszüntette az akkor 26 éves futballista ellen indított fegyelmi eljárást.

Sakho az eset után 16,7 millió fontos kártérítési igényt nyújtott be egy londoni bírósághoz. A WADA szerdán közölte, hogy megköveti a játékost, és fizet neki – az összeget nem hozták nyilvánosságra.

További tartalmak