Musorujsag
Élő Eredmények

Bruno Fernandes: Bárki bármit mondhat, engem nem érdekel

Bruno Fernandes: Bárki bármit mondhat, engem nem érdekel

MTI
A csapat középpályása, Bruno Fernandes úgy véli: lehet, hogy a Manchester Unitednek nincs annyi erőforrása, mint némelyik riválisának, de továbbra is olyan a mentalitása, hogy megnyerheti az angol labdarúgó Premier League-et.

Az MU legutóbb a 2012/13-as szezon végén ünnepelhetett bajnoki címet, még a legendás Sir Alex Ferguson irányításával, azóta a Manchester City és az FC Liverpool is olyan együttest épített, amely képes uralni a PL-t.

A United az előző szezont harmadikként zárta, ezen kívül bejutott az elődöntőbe az FA Kupában és az Európa-ligában – ebben a teljesítményben nagy szerepet vállalt Fernandes, aki januárban érkezett a klubhoz.

„Én személy szerint nem foglalkozom más csapatokkal – jelentette ki a portugál futballista. – Lehet, hogy sokan azt mondják, más csapatok jobbak, mint mi, jobb kezdő tizenegyük van és a cserepadjuk is erősebb a miénknél. Bárki bármit mondhat, engem nem érdekel.”

Hozzátette: egy olyan klub tagjainak, mint az MU, csak a győzelem járhat a fejében, és meg is van hozzá a mentalitásuk. Szerinte a gárda túl régen nyerte meg az angol bajnokságot.

„Azért jöttem Manchesterbe, hogy trófeákat nyerjek. A világ egyik legnagyobb egyesületében játszok, ez a klub történelmet írt a múltban” – fogalmazott Fernandes.

A Manchester United csalódást keltően kezdte a PL-idényt, hét mérkőzés után csak a 14. helyen áll a tabellán, nyolc ponttal van lemaradva az egy meccset többet játszott, éllovas Leicester Citytől.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek