Musorujsag
Élő Eredmények

Csapdákkal teli évzárás előtt a Real Madrid és Zinedine Zidane

Csapdákkal teli évzárás előtt a Real Madrid és Zinedine Zidane

m4sport.hu
A Real Madrid egy komoly vereséggel kezdte az év utolsó hónapját. Miután a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán váratlan, 3-2-s vereséget szenvedett el a Sahtar Donyeckkel szemben, az ukrajnai visszavágón is megégett a királyi gárda, kedden este.

A 2-0-s vereséget követően okkal merülhetett fel, mennyire inog a vezetőedző, Zinedine Zidane alatt a kispad, de a francia mester kijelentette, benne nem merül fel, hogy a nehéz helyzetben feláll.

„Nem tehetünk mást, fel kell emelnünk a fejünket és a következő meccsre koncentrálni. Én mindent bele fogok adni, és a játékosok is”

Ahogyan említette, a következő mérkőzésen ott a javítás lehetősége, ahogyan a többi lejátszandó mérkőzéseken sem árt hozni az eredményeket, mert kemény, fárasztó hetek elé néz a madridi csapat. Már egy egész hónap sincs a 2020-as évből, de még hétszer kell pályára lépnie a Realnak.

Zidane a nyilatkozatában feltehetően „következő meccsként” a Mönchengladbach elleni BL-mérkőzésre gondolt, amely igazi élet-halál harc lesz a spanyol bajnok számára, amely még mindig végezhet a csoport élén, de akár az is megtörténhet, hogy a kvartett végén végez. A német csapat pedig bizonyította a szezonban, hogy bárkire veszélyes lehet.

A december 9-i mérkőzés előtt viszont egy hasonlóan nehéz meccs vár a Zidane-legénységre, méghozzá a hónap ötödik napján, a Sevilla vendégségében, amely a tabellán mögöttük áll – az ötödik helyen – 1 pont lemaradással, de úgy, hogy egy bajnokival kevesebbet játszott. Ráadásul a piros-fehérek edzőjének, Julen Lopeteguinek érzelmi szempontból sem indifferens a madridiak ellen meccselni.

Két olyan összecsapás, amelyeket szinte kötelező hozni Zidane-nak, ha meg akarja tartani az állását. Egyik sem könnyű, és akkor a december 12-i feladatról még nem is beszéltünk. Ekkor fogadja a városi rivális Atlético Madridot a csapat, amely jelen pillanatban a vesztett pontok tekintetében a legjobban áll a La Ligában. Újabb összecsapás, amelyen megengedhetetlen a botlás, és talán a korábbiaknál is nehezebb, úgy, hogy előtte nem nagyon engedheti meg magának az edző, hogy pihentesse játékosait.

Amennyiben sikerül ezeket a jelentős akadályokat átugrania a Real Madridnak, egy kicsit fellélegezhet a francia edző, de hátra még véletlenül sem dőlhet, mert három nappal a városi derbi után az Athletic Bilbao következik, amelyet a Di Stéfanóban fogad a csapat. Ott ahol már a Cádiz, a Sahtar és az Alavés is képes volt nyerni, és a baszkok sem híresek arról, hogy könnyen adják magukat.

Az évet három könnyebbnek tűnő, de roppant veszélyes mérkőzéssel zárja a Real Madrid, hiszen a Éibar (december 20, idegenben), a Granada (december 23, otthon) és az Elche (december 29 vagy 30, idegenben) számára is elérhető közelségben vannak az európai kupaindulást érő helyek. Az ilyen kisebb csapatoknak nem kell ennél nagyobb motiváció.

A nagy kérdés az, hogy vajon ezeken még Zinadine Zidane vezeti-e a madridi gárdát vagy sem, meddig tart Florentino Pérez türelme?

Borítókép: Zinedine Zidane (jobbra) (Fotó: EPA/Sergey Dolzhenko)

További tartalmak