Musorujsag
Élő Eredmények

A Premier League-kluboknak csak azért sem kell az öt csere

A Premier League-kluboknak csak azért sem kell az öt csere

MTI
A csapatok és az edzők számára továbbra is marad a három cserelehetőség meccsenként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

Erről a Premier League húsz klubjának vezetői döntöttek csütörtöki értekezletükön.

Hiába szorgalmazta több szakember az öt cserét – a címvédő Liverpoolt vezető Jürgen Klopp egyenesen „szükségszerűnek” nevezte a változást, míg a Manchester City trénere, Josep Guardiola „katasztrófának” tartja a jelenlegi három cserét -, a javaslat nem kapta meg a szükséges támogatottságot, amit 14 érintett igenje jelentett volna.

Az európai topligák közül egyedül Angliában nem lehet a csapatoknak meccsenként ötöt cserélni, eltérően a francia, a német, az olasz és a spanyol első osztály gyakorlatától. A változtatásról szóló javaslatot már harmadszor szavazták le a PL-klubok.

Ugyanakkor új fejlemény, hogy a hét végi bajnoki fordulótól kezdve az eddigi hét játékos helyett kilencet lehet nevezni a kispadra.

A klubok egyúttal hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy a jövőben legyen lehetőség agyrázkódás gyanúja esetén két további cserére a normál esetben lehetséges hármon túl. Utóbbi témában szerdán a futball szabályalkotó testülete (IFAB) tett ajánlást, és javasolta az újítás tesztelését. Az angolok megkezdték az orvosi protokoll kidolgozását, és úgy készülnek, hogy januártól már a gyakorlatban is próbát tesznek vele.

Az IFAB szerdán arról is határozott, hogy – a koronavírus-járvány futballra gyakorolt hatását figyelembe véve – a nemzeti bajnokságokban 2021 végéig, míg a nemzetközi eseményeken 2022 nyaráig lehetőség van megtartani az öt cserét. Ugyanakkor a nemzeti, valamint a kontinentális tagszervezetek hatáskörébe tartozik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel vagy sem.

További tartalmak