Musorujsag
Élő Eredmények

Gulácsi Péter: Biztos vagyok, hogy Szoboszlai fontos szereplője lesz a szezonnak

M1
Gulácsi Péter szerint csapatának, az RB Leipzignek saját magára kell figyelnie a szezon hátralévő részében, és akkor megszorongathatja a címvédő Bayern Münchent, a Bajnokok Ligájában pedig az eddigieknél is nagyobb bravúrral meglepheti a Liverpoolt.

A harmincéves kapus a hétvégén 200. alkalommal szerepelt a lipcseieknél. Az M1 aktuális csatornának elmondta, büszke arra, hogy eljutott eddig a mérföldkőig, de ennél sokkal jobban örült annak, hogy győzelemmel és kapott gól nélkül zárta a VfB Stuttgart elleni összecsapást.

„Ez egy elég komoly meg szép szám, ha jól tudom, a klubunkban én vagyok a negyedik játékos, aki ezt elérte” – nyilatkozta a játékos, hozzátéve, a meccs előtt nem jutott eszébe, hogy jubilál. – „Az, hogy egy nullás meccsel, győzelemmel tudtam ezt ünnepelni, az még szebbé tette a jubileumot, az pedig, hogy a végén még sikerült hozzátennem egy bravúrt, még inkább. Ennél a számnál azonban fontosabb a hármas szám, hogy három pontot szereztünk és versenyben vagyunk a bajnokságban.”

A lipcsei együttes 14 forduló után mindössze két pont hátránnyal áll a bajorok mögött a második helyen, a bajnoki aranyálmaikról azonban Gulácsi óvatosan beszélt, felhívva a figyelmet arra, hogy a Bayern hagyományosan a szezonok második felében remekel és húz el riválisaitól.

„Az nyilván nem rajtunk múlik, ők hogyan teljesítenek. Mi arra tudunk figyelni, hogy mi hogyan teljesítünk. És szerintem már van annyi tapasztalata a csapatnak, ha a bajnoki versenyfutást vagy a nemzetközi szereplést nézzük, hogy közelebb tudunk kerülni a bajorokhoz. Hogy ez mire lesz elég, azt majd a végén meglátjuk, de én bízom benne, hogy a tavalyihoz képest jóval közelebb tudunk maradni hozzájuk” – mondta Gulácsi Péter.

Julian Nagelsmann és Gulácsi Péter (fotó: EPA/Clemens Bilan)

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szintén nehéz feladat vár a három magyart, Gulácsi mellett Willi Orbánt és – januártól – Szoboszlai Dominiket foglalkoztató gárdának, mivel a 2019-es győztes Liverpoollal találkozik. A kapus úgy véli, önbizalmat ad nekik, hogy az előző idény nyolcaddöntőjében a Tottenham Hotspurt, majd a negyeddöntőben az Atlético Madridot búcsúztatták, a mostaniban pedig a Manchester Unitedot is megelőzték. Azt ugyanakkor elismerte, hogy Jürgen Klopp angol bajnoki címvédő legénysége erősebb az említett együtteseknél, ennek ellenére bízik a továbbjutásban.

„Ha úgy jön ki a lépés, mint tavaly a Tottenham ellen, akkor nem fogunk panaszkodni, az egy óriási tett volt” – jegyezte meg a hálóőr.

Gulácsi a csapat új igazolásáról, válogatottbeli társáról is beszélt. Mint mondta, Szoboszlai kisebb sérüléséről ő már korábban tudott és szerinte jó döntés volt egy kis időt hagyni a felépülésre, mert nem lenne értelme, most erőltetni a játékot.

„Ha egy-két héttel később csatlakozik teljes értékűen a csapathoz, akkor sem fog semmiről lemaradni, és biztos vagyok benne, hogy fontos szereplője lesz még ennek a szezonnak” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az öltözőben Szoboszlai érkezésével sem lesz külön magyar mag, ott mindenki a közös nyelvet kell, hogy beszélje.

fotó: MTI/EPA/Getty pool/David Ramos

A magyar válogatottra szintén fontos feladatok várnak a közeljövőben, s noha Gulácsi Péternél egyelőre még nem ez van a fókuszban, nem a nyári Európa-bajnokságra koncentrál – amelyen a német, a francia és a portugál csapat lesz az ellenfelük -, azért nem zárkózott el a tornával kapcsolatos kérdés elöl. A nemzeti együttes első számú kapusa úgy érzi, mindannyian szerencsések, hogy hazai pályán játszhatnak Eb-n, és – amint azt megjegyezte – úgy lenne az igazi, ha szurkolók előtt futballozhatnának a Puskás Arénában.

„Fontos lesz, hogy bátran játsszunk, a labdával megpróbáljuk kontrollálni a játékot, még ha nem is lesz annyira egyszerű. Tudjuk, hogy ezek ellen a csapatok ellen, ha elveszítjük, még nehezebb lesz visszaszerezni” – hangsúlyozta.

„Úgy gondolom, ha megnézzük a válogatottnak a fejlődését az utóbbi időben, nagyon nagyot léptünk előre a labdával való játékban, a labdavesztés utáni visszatámadásban. Ezek azok az elemek, amelyek eddig nagyon hiányoztak és az utóbbi félévben nagyon jól működtek. Ha ezekben még tudunk fejlődni, akkor ezeknek a csapatoknak is meg lehet nehezíteni az életét. Nyilván ez a célunk, hogy a háromból egy nagy meglepetést okozzunk, legalább. És azzal ki tudja, mit lehet majd elérni.”

További tartalmak