Musorujsag
Élő Eredmények

Három jelölt maradt versenyben a Barcelona elnökválasztásán

Három jelölt maradt versenyben a Barcelona elnökválasztásán

MTI
Az FC Barcelona választási bizottságának csütörtöki ülésén eldőlt, hogy a négy elnökjelöltből három maradt hivatalosan versenyben.

A katalán klub honlapján arról adott tájékoztatást, hogy Emili Rousaud a támogatói szavazatok értékelése során visszalépett a jelöléstől, így a klubot 2003 és 2010 között már irányító Joan Laporta (10 272 bemutatott támogató/9625 érvényesített támogató) mellett Víctor Font (4713/4431) és Toni Freixa (2822/2634) maradt versenyben.

A jelöltek péntektől kezdhetik meg a hivatalos kampányukat, amely a jövő vasárnapi választásig tart.

A Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről, azóta ideiglenes megbízatással a gazdasági bizottság vezetője, Carles Tusquets irányítja a klubot. Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a tisztségért.

További tartalmak