Musorujsag
Élő Eredmények

Ibrahimovic: Az nem normális, hogy Donnarumma még nem játszott BL-meccset

m4sport.hu
A svéd támadó egy interjúban elmondta, bár a Milan vezeti a bajnokságot, még nem foglalkoznak a BL-szerepléssel, szereti a kemény védőket, és miért nem engedte meg csapattársának, hogy kesztyűben játszon első bajnokiján.
Zlatan Ibrahimovic (Fotó: EPA/Matteo Bazzi)

Zlatan Ibrahimovic a játéka mellett megnyilvánulásaival is magára tudja irányítani a figyelmet. Többnyire önmagát isteníti, vagy éppen kritizál, de elvétve dicsér is. A Corrierre dello Sportnak adott interjújában is hű maradt önmagához.

Elmondta, a tíz évvel ezelőtti Milan amiben játszott, egészen más csapat volt, ott ő is csak egy játékos volt, míg most bizonyos szinten vezérnek érzi magát. Ugyanakkor a mostani eredmények – vezetik a bajnokságot – nem csak az ő érdeme.

„Nem tudom megítélni, mi volt előttem. Nagy dolgokat csinálunk, de még nem nyertünk semmit. A vágy megvan bennünk, hogy még jobbak legyünk. Bár vezetjük a bajnokságot, még nem foglalkozunk a BL-szerepléssel. Minden nap a lehető legjobbat akarom kihozni belőlem és a csapatból, beleértve az edzéseket is” – mondta a svéd klasszis.

Elárulta, bár a Milan hét éve nem szerepelt a BL-ben, még nem tekintenek annyira előre, egyelőre csak a következő meccsre, meccsekre koncentrálnak. Saját jövőjével kapcsolatban kifejtette, a szezon végén dönti el, marad e a Milannál. „Amíg jól érzem magam a pályán, tovább játszom”.

A védőkkel kapcsolatban elmondta, mindig is kedvelte azokat, akik elfogadják a kemény és tisztességes párharcot. „Paolo Maldini mindig is ösztönzött. Akkor még nem voltam olyan erős, mint ma, de ha jól emlékszem, mintha minden párharcot megnyert volna ellenem. Szeretem Chiellinit, egy olyan állat, amely vadászik rád. Ez a helyes mentalitás”.

„Néhány hete Pierre Kalulu debütált a Milanban, és kesztyűt viselt. Mondtam neki, hogy vegye le őket! Hogy néz ki egy fiatal középhátvéd, aki kesztyűvel debütál? Biztos, hogy nem meg fogja megijeszteni a csatárt” – mondta saját ösztönző módszeréről.

Külön kitért a csapat kapusára Donnarummára is. „Ő a világ legjobb kapusa. De nem mondom meg neki. Az azonban nem normális, hogy még soha nem játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést”.

További tartalmak