Musorujsag
Élő Eredmények

Visszavonulása előtt még visszatérne megmenteni a Schalkét a klublegenda

mti
Klaas-Jan Huntelaar, az Ajax Amsterdam labdarúgója elismerte, hogy volt klubja, a Schalke 04 szeretné őt visszacsábítani, ő pedig gondolkodik az ajánlaton.

A 37 éves támadó 2010 és 2017 között erősítette a gelsenkirchenieket, majd visszatért korábbi csapatához, az Ajaxhoz, amelynek színeiben csütörtökön este – a 89. percben beállva – két gólt szerzett a Twente elleni idegenbeli 3-1-re megynert bajnokin.

Ahogy az Ajaxnak a Twente ellen, úgy a Schalkének is segíthet Klaas Jan Huntelaar (jobbról) (fotó:  EPA/OLAF KRAAK)

„Nehéz döntés – mondta az ESPN televíziónak a játékos. – Közel hat évig játszottam az Ajaxban és hét évig a Schalkében. Jól kell választanom.”

A volt holland válogatott futballista – aki nem stabil kezdő az Ajaxban – úgy véli, szerinte az amszterdamiak elengedik, Erik ten Hag vezetőedző pedig úgy fogalmazott, hogy Huntelaar a Schalke ikonja, miután 126 gólt szerzett a csapat színeiben.

A pályafutását nyáron befejezni készülő Huntelaar feladata az lenne Gelsenkirchenben, hogy segítsen elkerülni a kiesést. A Schalke a múlt hétvégén közel egy év után nyert ismét bajnoki mérkőzést, és jelenleg az utolsó előtti helyen áll a Bundesliga tabelláján.

További tartalmak