Musorujsag
Élő Eredmények

Saját magát hibáztatja Klopp az „arculcsapásért”

mti
Elsősorban saját magát tartja felelősnek a vendég Burnley-től elszenvedett csütörtök esti 1–0-s vereségért Jürgen Klopp, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Liverpool vezetőedzője, aki szerint csaknem négy év után először kikapni hazai pályán felér egy „arculcsapással”.
Jürgen Klopp a Liverpool–Burnley meccsen 2021. január 21-én (Fotó: EPA/Peter Powell/Pool)

A BBC összesítése szerint a Pool 68 Premier League-mérkőzést vívott meg veretlenül az Anfield Roadon azt követően, hogy három évvel és 273 nappal ezelőtt, 2017 áprilisában kikapott a Crystal Palace-tól. Ez a második leghosszabb ilyen sorozat az angol élvonalban: a rekordot a Chelsea tartja, amelynek 86 veretlen összecsapásból álló hazai sorozata 2008 októberében szakadt meg.

A bajnokcsapatnál akadnak más problémák is, legutóbb csaknem 20 éve, 2000 májusában fordult elő vele, hogy sorozatban négy PL-találkozón egyetlen gólt sem szerzett. Klopp szintén nincs hozzászokva ehhez, az általa irányított csapatok közül legutóbb a Mainz volt hasonlóan eredménytelen 2006 novembere és decembere között.

„Elképzelhetik, hogy most nem a címvédés körül forognak elsősorban a gondolataim. Vicces lenne, ha arról beszélgetnénk, először valami máson kell nagymértékben változtatnunk” – mondta az 53 éves német szakember.

„Ez egy mélypont, mert egy ilyen mérkőzést nem szabad elveszíteni, de elsősorban én vagyok a felelős, mert az én munkám az, hogy a játékosok jól és önbizalommal telve futballozzanak” – jelentette ki Klopp.

A Liverpool 19 forduló után negyedik a bajnokságban, a hátránya pedig hat pont a listavezető Manchester Uniteddel szemben. A két együttes vasárnap este az FA Kupában játszik egymással Manchesterben, a nyolcaddöntőbe jutásért.

További tartalmak