Musorujsag
Élő Eredmények

Fontos játékosaira számíthat ismét Jürgen Klopp

Fontos játékosaira számíthat ismét Jürgen Klopp

MTI
Jordan Henderson csapatkapitány és Joel Matip is tagja lehet a Liverpool keretének a csütörtöki bajnoki mérkőzésén.

Ezt a liverpooliak német szakvezetője, Jürgen Klopp árulta el, aki a közelmúltban kisebb sérülésekkel bajlódó két futballistájával kapcsolatban hozzátette azt is, hogy kedden már mindketten teljes értékű edzésmunkát tudtak végezni a társaikkal. Kifejtette, miután ilyen esetben az állapotuk még változhat, meg kell várniuk a szerdai (mai) edzést is.

Henderson a csapat legutóbbi két, múlt csütörtöki és vasárnapi mérkőzését hagyta ki, míg Matip csak utóbbin, a Manchester United elleni, 3-2-re elveszített FA Kupa-találkozón nem állt rendelkezésre.

A címvédő csütörtökön a Tottenham Hotspur vendége lesz a Premier League 20. fordulójában. A Liverpool utóbbi öt bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt – ezeken sorozatban négyszer gólképtelennek is bizonyult -, így visszacsúszott a tabella ötödik helyére. Hátránya a jelenleg éllovas Manchester Cityvel szemben hét pont.

További tartalmak