Musorujsag
Élő Eredmények

Futballistának ennél szörnyűbb meccse nem lehet

m4sport.hu
A Southampton kedd este 9-0-s vereséget szenvedett a Manchester United otthonában, amit önmagában nehéz feldolgozni edzőnek, játékosnak és szurkolónak egyaránt, főleg, hogy az előző szezonban szintén volt egy 9-0-s veresége a klubnak.
fotó: EPA/Phil Noble

A kilencgólos vereség egyébként negatív rekord, összesen háromszor fordult elő a Premier League történetében.

Nem is kérdés, hogy minden Southampton-játékos válságos lelkiállapotban vonult az öltözőbe, leginkább a csapat 27-szeres lengyel válogatott lengyel hátvédje, Jan Bednarek lehetett maga alatt, aki egy nem mindennapi triplát hozott össze a mérkőzésen:

• a 34. percben öngólt szerzett
• a 83. percben összehozott egy tizenegyest
• a 86. percben ugyanezért kiállították

Az Opta adatbázisa szerint Bednarek az első futballista a Premier League történetében, akivel mindhárom esemény megtörtént egy mérkőzésen.


Tegyük hozzá, kiállítását sokan jogtalannak ítélték meg.

A kiállított lengyel szájáról leolvasható volt, hogy még a szabálytalanságot elszenvedő Martial is azt mondta neki, nem történt semmi.

További tartalmak