Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdai Gulácsiék ellen vetheti be először kezdőként Khedirát

mti
Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának vezetőedzője fontolgatja annak lehetőségét, hogy a hónap elején szerződtetett világbajnok Sami Khedirát a kezdőcsapatba állítja az RB Leipzig elleni bajnoki összecsapáson, vasárnap.
Dárdai Pál és Sami Khedira a Hertha–Bayern meccsen (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Michael Sohn)

A magyar szakember sajtótájékoztatón kiemelte: nem zárja ki, hogy a 33 éves középpályás már az első perctől a pályán lesz következő riválisuk ellen, amely Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott labdarúgót foglalkoztat.

„Jó állapotban van, lehet, hogy kezdőként játszik, de lehet, hogy a félidőben csereként lép pályára” – utalt Dárdai Khedirára, aki az őszi idényben nem jutott szóhoz a Juventusban, a berlinieknél pedig eddig kétszer csereként játszott, összesen 41 percet.

A magyar edző tagadta, hogy konfliktusa támadt volna a csapat brazil légiósával, Matheus Cunhával. Dárdai elmondta: elégedett a középcsatárral, akit a legjobb játékosuknak tart. A 21 éves Cunha egy éve szerződött a lipcsei gárdától a Herthához, ahol Dárdai elődje, Bruno Labbadia többször kritizálta. A szeszélyes labdarúgó közel 900 perce gólképtelen már a Bundesligában, a bajnoki szezonban 19 fellépésen hatszor volt eredményes.

A Hertha 21 mérkőzésen 18 pontot gyűjtött – a magyar szakember kinevezése óta három mérkőzésen egy pont a mérlege –, és a 15. helyen áll a tabellán, amelyen így csak jobb gólkülönbségével előzi meg a már osztályozós helyen álló Bielefeldet. Dárdai nem lát okot a pánikra amiatt, hogy közel kerültek a veszélyes helyekhez.

„Ha végül kiesünk, akkor kiesünk” – mondta az élvonalbeli tagságért folytatott alsóházi küzdelemről, amelyben vélhetően a Hertha is szerepet kap a tavaszi idény hátralévő fordulóiban. A szakember különösen fontosnak tartja a közvetlen riválisok elleni mérkőzéseiket, míg a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Leipziggel szemben egy esetleges vereséggel is számol. A Hertha 2017 óta mind a négy hazai mérkőzésén kikapott a lipcseiektől, ezeken 5-18 a gólkülönbsége.

További tartalmak