Musorujsag
Élő Eredmények

Matthäus szerint Rangnick követheti Löwöt a német válogatott élén

Matthäus szerint Rangnick követheti Löwöt a német válogatott élén

MTI
Lothar Matthäus szerint Ralf Rangnick a legesélyesebb jelölt a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, miután kiderült, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után távozik posztjáról Joachim Löw.

A 150-szeres német válogatott játékos – a magyar nemzeti együttes korábbi szövetségi kapitánya – a Sky televízió szakértőjeként kedden azt mondta: nagyszerű döntésnek tartja, hogy a 61 éves Löw maga kérte felmentését a 2022-es világbajnokság végéig szóló szerződéséből, amibe a német szövetség (DFB) beleegyezett. Hozzátette: ezzel egy régóta vitára okot adó helyzetet szüntettek meg.

„Ezzel levették a nyomást a csapatról. A legjobbkor” – mondta.

A németek 2014-ben megnyerték a világbajnokságot, de négy évvel később, Oroszországban óriási meglepetésre csoportjukban az utolsó helyen végeztek, és így a nyolcaddöntőbe sem jutottak be. Sokan már akkor az együttest 2006 óta irányító Löw távozását követelték, a kritikus hangok pedig november közepén erősödtek fel ismét, amikor a Nationalelf 6-0-ra kikapott a spanyolok vendégeként a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.

Matthäus azt mondta: sok szakembert lát, aki nagyon szívesen betöltené a pozíciót, de őt magát nem foglalkoztatja ez a kérdés.

„Fölösleges abban reménykedni, hogy a Liverpool továbbra is gyengén szerepel, Jürgen Kloppot pedig menesztik. Csapatával együtt  ugyan jelenleg mély sportválságban van, de 2024 nyaráig él a szerződése. Hansi Flick neve is újra és újra felmerül, de ő meg a Bayern Münchenhez van hosszú távra elkötelezve. Ezzel szemben Ralf Rangnick szabad, és új munkáltatót keres” – nyilatkozta Matthäus.

A 62 éves Rangnick 1983 óta edzősködik, az elmúlt húsz évben élvonalbeli német kluboknál (Stuttgart, Hannover, Schalke, Hoffenheim, RB Leipzig) dolgozott, illetve sportigazgató volt a Red Bull  Salzburgnál. Legutóbbi, lipcsei állomáshelyén kétszer (2015/16 és 2018/19) a kispadról irányította a szakmai munkát, miközben 2012 nyarától hét éven át az egyesület sportigazgatójaként is tevékenykedett. A Schalkéval bajnoki ezüstérmes volt (2005), a Német Kupát megnyerte (2011) az együttessel, amely vezetésével további egy alkalommal (2005) döntőbe is jutott a hazai kupasorozatban. Az RB Leipziggel 2019-ben döntős volt a Német Kupában.

További tartalmak