Musorujsag
Élő Eredmények

Dublin nem garantálja, hogy szurkolók előtt rendezi az Eb-meccseket

Dublin nem garantálja, hogy szurkolók előtt rendezi az Eb-meccseket

MTI
Dublin az első rendező város, amely nem garantálja a szurkolók jelenlétét stadionjában a nyári labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein.

Az ír szövetség (FAI) a kormánnyal történt egyeztetések után arról tájékoztatta szerdán az európai szövetséget (UEFA), hogy a koronavírus-járvány miatt nem tud minimális nézőszámot szavatolni. A FAI hozzátette, folyamatosan tanulmányozzák a pandémia kihatásait, és kapcsolatban maradnak az UEFA-val.

A tervek szerint Dublin három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adna otthont. A skót szövetség ugyanakkor azt közölte, hogy a glasgow-i Hampden Parkban legalább negyed ház lesz, azaz 12 ezer néző biztosan helyet foglalhat majd a lelátókon. Amszterdam néhány órával korábban bejelentette, hogy ugyancsak 25 százalékos telítettséggel kalkulál, míg Bilbaóval kapcsolatban a spanyol szövetség este úgy nyilatkozott, a baszk törvények miatt ott nem lehetnek nézők.

Az olasz kormány kedden azt közölte a Olasz Labdarúgó Szövetséggel (FIGC), hogy támogatja a szurkolók beengedését a római meccsekre, de a végső szót a genovai tudományos kutatóközpont mondja ki. Utóbbi szerdán úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet, a vírus terjedésének intenzitása és a kórházak leterheltsége miatt az UEFA által kért garancia pillanatnyilag nem adható meg.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy nem akarnak zárt kapus mérkőzését a tornán, ezért minden rendező városnak garantálnia kell a szurkolók beengedését.

A kontinenstornát 12 városban – köztük Budapesten – bonyolítják le június 11. és július 11. között, és a házigazdáknak szerdáig (máig) kellett benyújtaniuk a nézők beengedésével kapcsolatos tervezetüket. A helyszínekről várhatóan az UEFA április 20-ai kongresszusán hoznak végső döntést, a dpa német hírügynökség információja szerint viszont a házigazdák április 28-áig változtathatnak a koncepciójukon.

További tartalmak