Musorujsag
Élő Eredmények

Az UEFA elnöke hazug kígyónak nevezte a Juventus és a Man. United vezetőjét

m4sport.hu
Rendkívül erős kritikát fogalmazott meg a vasárnap bejelentett Európai Szuperliga alapítóival kapcsolatban Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke, aki „hazugnak” és „kígyónak” nevezte Andrea Agnellit, a Juventus elnökét, valamint Ed Woodwardot, a Manchester United ügyvezető igazgatóját.
Aleksander Ceferin (b) és Andrea Agnelli (j) (fotó: EPA/SALVATORE DI NOLFI)

Vasárnap 12 topklub, 6 angol, 3-3 olasz és spanyol jelezte szakítási szándékát az UEFA-val és egy új, Európai Szuperliga megalapításának törekvéseit. A Manchester United és a Juventus is tagja ennek a 12 klubot tömörítő egyesülésnek, amely teljesen új alapra helyezné a klubfutball elitjének nemzetközi versengését.

A bejelentés hatalmas port kavart a labdarúgás világában és a 12 résztvevőn kívül szinte minden szervezet ellenérzését fejezte ki, az UEFA és a FIFA a résztvevő klubok és játékosok teljes körű kizárását helyezte kilátásba a nemzeti bajnokságokból, nemzetközi klub- és válogatott sorozatokból.

Ceferin hétfőn szólalt meg először nyilvánosan a vasárnap esti bejelentés óta és erős kritikát fogalmazott meg a két említett sportvezető személyével kapcsolatban.

„24 éven át büntetőjogi ügyvédként dolgoztam, de ezalatt nem kerültem szembe ilyen emberekkel, mint most” – jelentette ki sajtótájékoztatóján az UEFA első embere.

„Ed Woodward múlt csütörtökön felhívott és azt mondta, elégedett a Bajnokok Ligája reformjával és csupán a pénzügyi fair playről szeretne beszélgetni. Miközben addigra már nyilvánvalóan aláírta a megegyezést az Európai Szuperligával.”

„Andrea Agnelli okozta nekem a legnagyobb csalódást, nem láttam még embert ennyit és ilyen kitartóan hazudozni, mint ő. Hihetetlen” – mondta Ceferin a Juve első emberéről, aki egyébként hétfőn mondott le az Európai Klubszövetség (ECA) elnöki posztjáról.

„Fogalmunk sem volt, hogy kígyókat melengetünk a keblünkön. Most már tisztán látjuk, hogy árulók voltak közöttünk” – tette hozzá.

„A futballban sok hazug és sok őszinte emberrel találkoztam már. Hogy csak néhányat említsek, a német és francia klubokban megbízom, mert ők ellenálltak a csábításnak. Nem korrupt a futball egésze, csak egy kis csoport, amelyet kapzsi és telhetetlen emberek vezetnek, akiket csak és kizárólag a profit érdekel” – zárta mondandóját Ceferin.

Az UEFA elnöke kérdésre válaszolva kijelentette, jogászokkal vizsgálják, hogy a résztvevők eltiltása akár már a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon lehetséges-e.

„Minden elképzelhető szankciót szeretnénk érvényesíteni és ezekről azonnal beszámolunk,amint tisztán látunk. Úgy gondolom, hogy a játékosokat a lehető leghamarabb el kell tiltani minden UEFA által szervezett eseményről.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az UEFA elfogadta a BL reformját
A szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását "kapzsiságtól vezérelt" kezdeményezésének nevezte.
Bajnokok Ligája
A németek nem kérnek a Szuperligából
A Bayern Münchenhez hasonlóan a Borussia Dortmund sem kíván csatlakozni a Szuperligához – szögezte le Hans-Joachim Watzke, a klub elnöke.
Külföldi futball