Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez vezeti a Szuperligát – ez a 12 klub az alapító

Pérez vezeti a Szuperligát – ez a 12 klub az alapító

ESPN (fotó:epa)
A Real Madrid elnökének vezetésével 12 európai nagy csapat csatlakozik a Szuperligához – írja a hivatalos közlemény alapján az ESPN.

A vasárnapi bejelentés szerint ez a 12 klub alapító klub listája:

AC Milan
Arsenal
Atlético Madrid
Chelsea
Barcelona
Internazionale
Juventus
Liverpool
Manchester City
Manchester United
Real Madrid
Tottenham Hotspur

Az ESPN kiemeli a hat angol, három olasz és három spanyol csapat kilép az Európai Klubok Szövetségéből (ECA), és irányításukkal a hétköznapokon rendeznék a Szuperligát, melynek lebonyolítását húsz együttessel tervezik.

Az éjjel kiadott közleményben az áll, hogy a bajnokságot a lehető leghamarabb elindítják, és az alapító klubok 3,5 milliárd eurót kapnak infrastrukturális beruházási terveik támogatására és a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására.

Pérez, a Real első embere vezeti majd az új szövetséget – amely női ligában is gondolkodik –, idézett indoklása alapján ezzel a változással segítik kielégíteni a globálissá vált sportág rajongóinak igényeit, egyúttala labdarúgás érdekeit is szolgálják.

Az UEFA vasárnap délután kemény szankciókkal fenyegette meg a Szuperligát tervező klubokat. Az európai szövetség – melyet a nemzeti szövetségek (mások mellet az olasz, a spanyol és az angol) is támogatnak az új elitliga elleni fellépésben – jelezte, hogy az érintett csapatok arra számíthatnak, hogy semmilyen nemzetközi, és nemzeti sorozatban sem vehetnek majd részt, azaz hazájuk bajnokságában sem, ezen felül pedig a klubok játékosait eltilthatják a válogatott szerepléstől.

A bejelentés ellenére a tervek szerint elkezdődik hétfőn az UEFA végrehajtó bizottságának ülése, amelyen döntenének a Bajnokok Ligája 2024-es megújításáról.

További tartalmak