Musorujsag
Élő Eredmények
 

„Undorodom a Manchester Unitedtől és ettől az egésztől” – Gary Neville kiakadt

„Undorodom a Manchester Unitedtől és ettől az egésztől” – Gary Neville kiakadt

m4sport.hu
Gary Neville, a Manchester United ikonja kikelt magából, miután megtudta, hogy többek között a klub is részt akar venni az európai Szuperligában.
Gary Neville kiakadt (Fotó: Getty Images)

Az angol gigász korábbi védője jelenleg a Sky Sports szakértőjeként tevékenykedik, ennek ellenére nem kertelt, amikor az új sorozat kapcsán kellett beszélnie.

„Az információkra a reakció az, hogy most elátkozzák ezeket a csapatokat, és jogosan. Immár 40 év rajongok a Manchester Unitedért, de undorodom, abszolút undorodom ettől az egésztől. A legjobban az MU-tól és a Liverpooltól undorodom. Állandóan nyomják a <You will never walk alone> szöveget, mintha a klub számára a szurkolók lennének az elsők, értük tennének mindent. A Manchester pedig egy 100 éves klub, munkások alapították, most meg ki akarnak szakadni egy olyan bajnokságba, ahonnan ki sem lehet esni? Ez abszolút szégyen! Vissza kell venni a hatalmat a liga nagy csapataitól, így a Manchester Unitedtől is.”

Gary Neville tisztában van vele, hogy a pénz áll a háttérben.

„Kapzsiság, ezek itt csalók. Az országnak 100 éves, páratlan történelme, múltja és rajongói táborra van ebben a sportágban, olyan emberek, akik szeretik ezeket a csapatokat. A szurkolókat védenünk kell. Nagy hasznot húztam a labdarúgásból, sok pénzt kerestem belőle, még egy klubba is befektettem. Nem vagyok a pénz ellen a futballban, de az alapelvek és a tisztességes verseny számít. A Manchester United nincs ott a Bajnokok Ligájában. Az Arsenal sincs, illetve most már a Tottenham sincs. Ezek a klubok mégis mit gondolnak? Hogy Istentől jogot kaptak arra, hogy ők mégis a legjobbak között szerepelhessenek? Őszintén szólva eljött az idő arra, hogy találjunk valami független szabályalkotó testületet, és megakadályozzuk, hogy ezeké a nagy kluboké legyen a hatalom. Elég volt ebből.”

A korábbi védő hozzátette, ha rajta múlna, rögtön megbüntetné a szóban forgó együtteseket.

„Már holnap levonnék tőlük bajnoki pontokat. Ki kell szabni pénzbüntetést, valamint a liga aljára sorolni őket. Ami itt folyik, az bűncselekmény, az ország szurkolói ellen követik el, efelől senkinek ne legyen kétsége. A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága, ami itt folyik, az tényleg a rajongók elleni bűncselekmény. Egyszerű. Jöjjön a pontlevonás, a pénzbüntetés és az egyéb szankciók.”

További tartalmak