Musorujsag
Élő Eredmények

Conte egyszerre bírálta a Szuperligát és az UEFA-t is

MTI
Antonio Conte, az olasz labdarúgó-bajnokságban listavezető Internazionale vezetőedzője a néhány nap alatt meghiúsult Európai Szuperligát és az európai szövetséget (UEFA) is bírálta.
Antonio Conte a Juventus–Inter visszavágón az Olasz Kupa elődöntőjében (Fotó: EPA/Alessandro Di Marco)

A korábbi olasz szövetségi kapitány csapata szerdai bajnoki mérkőzése után fejtette ki véleményét a többek között klubja részvételével meghirdetett elitsorozatról. A trénernek leginkább az nem tetszett, hogy a Szuperligában a csapatoknak állandó helyük lett volna. „A Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is azoknak kell szerepelniük, akik kiérdemlik. A sportnak elsősorban az érdemeken kell alapulnia” – jelentette ki a szakember.

Conte ugyanakkor a Szuperligát megakadályozó UEFA-t is keményen kritizálta, mert az szerinte nem megfelelően osztja el a sorozatain keresztül a futballba áramló pénzt.

„Az UEFA szervezi a sorozatokat, de csak a pénz kis részét adja a kluboknak, márpedig a csapatokat a mostaninál megfelelőbb mértékben kellene díjazni. A klubok fektetnek be pénzt, az UEFA semmit” – nyilatkozta az 51 éves vezetőedző.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, melynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

További tartalmak