Musorujsag
Élő Eredmények

Lőw Zsolt: A futball legmagasabb szintjére érkeztünk meg

Lőw Zsolt: A futball legmagasabb szintjére érkeztünk meg

m4sport.hu
A Premier League-ben kulcsfontosságú az első négy hely valamelyikének megszerzése a Chelsea számára, amely a Bajnokok Ligája elődöntőjében eséllyel veszi fel a harcot a Real Madriddal szemben, a legközelebb azonban az FA Kupában áll a trófeaszerzéshez – mondta Lőw Zsolt.

Thomas Tuchel vezetőedző magyar segítője az M1-nek elmondta, januárban, röviddel a Paris Saint-Germainnal történt szakítás után nagy bátorság kellett hozzá, hogy a családjaikat hátrahagyva belevágjanak a feladatba, de megérte, hiszen a Chelsea-nél minden adott a minőségi munkavégzéshez, profizmus uralkodik a klubnál, miközben családias a hangulat.

„Úgy gondolom, hogy a lehető legerősebb bajnokságba érkeztünk, és a lehető legjobb edzők ellen tudjuk megmérettetni magunkat, ez is fontos szerepet játszott a döntésünkben. A világ legjobb edzőinek nagy része a Premier League-ben dolgozik, úgyhogy nekünk is nagyon jó visszajelzés, hogy ezekkel a csapatokkal, ezekkel az edzőkkel hogyan tudunk meccselni és és milyen eredményeket tudunk velük szemben elérni. Óriási kihívás, úgy gondolom, hogy a futball legmagasabb szintjére érkeztünk meg, nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy eddig sikerült ezeket a nagy csapatokat és nagy nevű edzőket megverni. A végén persze trófeákban és helyezésben mérik a sikert” – fogalmazott a 41 éves tréner.

Lőw Zsolt hozzátette, Londonba érkezésükkor próbálták megtalálni, hogy melyik játékelemen tudnak a leggyorsabban és leghatékonyabban változtatni, az egyik legőbb hangsúly a védekezés megszervezésén volt. „Nagyjából ismertük a játékosok karakterét, próbáltunk egy olyan alapfelállást választani, ahol a kvalitásaik a legjobban kijönnek. Úgy érzem, ezt sikerült megtalálni, a védekezést sikerült stabilizálni” – utalt arra, hogy a Chelsea a Tuchel-stáb érkezése óta lejátszott húsz mérkőzésből tizenötön nem kapott gólt. A támadójátékkal ugyanakkor még nem teljesen elégedettek, ezért jelenleg azon dolgoznak, hogy a támadósor hatékonyabb legyen és több gólt tudjanak szerezni.

A magyar szakember rendkívül nehéz párharcra számít a Real Madrid elleni BL-elődöntőben, de a Chelsea az elmúlt időszakban megmutatta, hogy nagy csapatokkal is képes felvenni a versenyt. „Az Atléticón és a Portón is sikerült túljutnunk, bízunk benne, hogy egyenrangú ellenfelei tudunk lenni a Real Madridnak, és két mérkőzésen igyekszünk túljutni rajtuk. Nagyon nehéz lesz továbbjutni, de minden esélyünk megvan rá. Bízunk magunkban, bízunk az elvégzett munkában”

Az idény hajrájában a célkitűzések közül elsőként a bajnokság első négy helyezettje közé kerülést nevezte meg, mivel ez a BL-indulás miatt meghatározója a következő szezonnak, a trófeaszerzésre pedig a Leicester City elleni FA Kupa-döntő kínálja jelenleg a legjobb lehetőséget.

„Emellett mind a két kupában megvannak az esélyeink. Az FA Kupában egy mérkőzésen dől el a finálé, ott kicsit közelebb vagyunk ahhoz, hogy trófeát szerezzünk. A Bajnokok Ligájában elképesztően komoly a másik három együttes, mindhárom nagy múlttal, komoly játékoskerettel rendelkezik” – vélekedett. Kitért rá: eltérő játékstílusú és filozófiájú négyes maradt versenyben az elitsorozat hajrájában, ahol minden előfordulhat. A 2016 és 2018 között háromszor győztes Real Madrid ellen nehéz párharcra számít, ugyanakkor jó erőpróbának tartja az elődöntőt.

Kérdésre válaszolva Lőw Zsolt elárulta, az előző szezonból kiindulva, amikor még a PSG-t irányítva Tuchel és ő is találkozott korábbi csapatával, a Dortmunddal illetve a Leipziggel, nem lepődne meg, ha továbbjutás esetén a párizsiakkal kellene vívniuk a BL-döntőt. „De ez azt jelentené, hogy bejutottunk a döntőbe, ami óriási fegyvertény lenne, úgyhogy ha ilyen áron, akkor vállalom akár azt is, hogy a PSG ellen játszunk.”

További tartalmak