Musorujsag
Élő Eredmények

Vádat emeltek Ryan Giggs ellen, nem vezetheti Walest az Eb-n

MTI
Nem Ryan Giggs lesz a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a nyári Európa-bajnokságon, mivel két nő bántalmazása miatt pénteken vádat emeltek ellene.
(Fotó: EPA/PETER POWELL)

A rendőrség és az ügyészség közleménye szerint a 47 éves szakvezető tavaly november elsején bántalmazott egy 30-as és egy 20-as éveiben járó nőt. Giggsnek az ügyben jövő szerdán kell megjelennie a bíróság előtt. Az ominózus estén családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe Giggset, aki tagadta, hogy bántalmazta volna barátnőjét – akinek sérülését a helyszínen ellátták -, illetve egy másik személyt.

A Manchester United korábbi sztárfutballistája rendőrségi ügye miatt már tavaly novemberben és idén márciusban sem ült le a válogatott kispadjára. A fejlemények miatt a walesi szövetség úgy döntött, az Eb-n is Robert Page helyettesíti őt, egyúttal tanácskozást hívott össze, addig pedig nem kommentálja a történteket.

Giggs 23 évet futballozott a Manchester Unitedben, melynek színeiben 963 mérkőzésen lépett pályára, 13 bajnoki címet nyert és kétszer a Bajnokok Ligája trófeát is elhódította az együttessel. A walesi válogatottban 1991 és 2007 között 64-szer szerepelt, majd 2018-ban nevezeték ki szövetségi kapitánynak.

Wales a török, az olasz és a svájci csapattal találkozik a kontinensviadal csoportkörében.

További tartalmak