Musorujsag
Élő Eredmények

Pirlo nem tart az UEFA fenyegetéseitől

m4sport.hu/AS
A Juventus vezetőedzője nem tart attól, hogy az Európai Labdarúgó szövetség bármilyen szankciót, például a következő Bajnokok Ligája-szezonból történő kizárást alkalmaz a torinói klubbal szemben azért, mert alapító tagként részt vett a Szuperliga-pfojektben.
Andrea Pirlo (Fotó: EPA/Alessandro Di Marco)

„Nem tartunk ettől, nyugodtak vagyunk és arra koncentrálunk, ami a dolgunk. Ez a feladatunk és meg vagyunk győződve arról, hogy hogy elérhetjük a céljainkat. Nyugodtan várjuk az UEFA döntését” – mondta Andrea Pirlo.

A Juventus egyike volt annak a tizenkét klubnak, amelyik múlt vasárnap éjjel bejelentette az Európai Szuperliga létrehozását. A tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta, továbbá szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben. Ezek hatására elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből, szerda délutánra pedig az Atlético Madrid és az Internazionale lépett vissza. Az AC Milan és a Juventus ugyan hivatalosan még nem jelentette be kihátrálását, de utalt rá, az FC Barcelona és a Real Madrid pedig még nem változtatott az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

Az európai szövetség végrehajtó bizottságának pénteki ülését követően nem jelentettek be szankciókat a 12 alapítóval szemben, de Aleksander Ceferin UEFA-elnök később a Spiegelnek nyilatkozva ismételten kizárással fenyegette meg a Szuperligától hivatalosan még vissza nem lépett négy klubot, azaz a Real Madridot, a Barcelonát, a Juventust és az AC Milant.

A projekt egyik főszereplője Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, akire Ceferin különösen megharagudott, hiszen a kettejük közötti baráti kapcsolat ellenére többször, még mindössze néhány órával a bejelentés előtt is félrevezette őt.

Pirlo elmondása szerint Agnelli sem tűnt idegesnek az utóbbi napokban. „Nyugodtnak láttam őt, természetes, hogy mostanában sokat beszéltek róla és fognak is még. De higgadt, tudja, hogy mit kell tennie. Mindig nagy lelkesedéssel érkezik, mi pedig nyugodtak vagyunk.”

Andrea Agnellit ábrázoló falfestmény az Olasz Labdarúgó-szövetség római székháza mögött 2021. április 22-én (Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini)

A hátékosként világbajnok és kétszeres BL-győztes szakember pozitívnak mondta a légkört a Juventusnál. „Egy csapat vagyunk, amelyik jól akarja zárni a szezont, mert fontos céljai vannak” – utalt arra, hogy muszáj az első négy hely valamelyikén végezniük a Serie A-ban, hogy jövőre elindulhassanak a Bajnokok Ligájában.

További tartalmak