Musorujsag
Élő Eredmények

Elhagyja a Crystal Palace-t a korábbi angol kapitány

Elhagyja a Crystal Palace-t a korábbi angol kapitány

MTI
Négy éve irányította a londoniakat és mindig az élvonalban tudta tartani őket.

A szezon végén távozik az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Crystal Palace vezetőedzői posztjáról Roy Hodgson.

A 73 esztendős szakemberrel együtt segítője, Ray Lewington is elhagyja a londoni klubot, amint az a Crystal Palace keddi közleményéből kiderült.

Hodgson 2017 szeptembere óta irányítja az együttest, amely az elmúlt négy idényben kivétel nélkül megőrizte élvonalbeli tagságát. A vezetőedző utolsó mérkőzésére vasárnap kerül sor, amikor a Palace a Liverpool vendége lesz.

„Több mint 45 év edzősködés után úgy döntöttem, ez a megfelelő időpont arra, hogy elhagyjam az angol élvonalbeli labdarúgás szigorú és kemény világát” – mondta Hodgson.

A Crystal Palace 36 forduló alatt 12 győzelmet aratott és nyolc döntetlen mellett 16 vereséget szenvedett a mostani idényben. A londoni csapat két körrel a PL vége előtt 13. a tabellán.

Borítókép: EPA/MAST IRHAM EDITORIAL USE ONLY

További tartalmak