Musorujsag
Élő Eredmények

Gólzáporral javította veretlenségi csúcsát az olasz válogatott

Gólzáporral javította veretlenségi csúcsát az olasz válogatott

MTI
Az olaszok mellett a belgák és a németek is magabiztosan vezetik csoportjukat.

Az olasz labdarúgó-válogatott 5-0-ra nyert a pont nélkül álló vendég Litvánia ellen a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának szerdai játéknapján, így tovább javította veretlenségi világcsúcsát, és már 37 mérkőzés óta nem talált legyőzőre.

Az Európa-bajnok olaszok – két döntetlen után – győzelmi kényszerben voltak, mert a svájciak feljöttek mögéjük a tabellán. A hazaiak negyedóra után 2-0-ra, félóra után 4-0-ra vezettek, és végül 5-0-ra diadalmaskodtak. Roberto Mancini szövetségi kapitány alakulata legutóbb 2018. szeptember 10-én, a portugáloktól kapott ki 1-0-ra a Nemzetek Ligájában.

A J csoportban a németek izlandi sikerükkel kihasználták az örmények és a románok botlását, így négy, illetve öt ponttal elléptek riválisaiktól.

A csoportokból az első helyezettek jutnak ki a világbajnokságra, a másodikok pedig pótselejtezőt játszhatnak a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.

Európai vb-selejtezők, 6. játéknap:
B csoport:
Görögország-Svédország 2-1 (0-0)
gólszerzők: Bakaszetasz (62.), Pavlidisz (78.), illetve Quaison (80.)

Koszovó-Spanyolország 0-2 (0-1)
g.: Fornals (32.), Torres (90.)

Az állás: 1. Spanyolország 13 pont/6 mérkőzés
2. Svédország 9/4
3. Görögország 6/4
4. Koszovó 4/5
5. Georgia 1/5

C csoport:
Olaszország-Litvánia 5-0 (4-0)
g.: Kean (11., 29.), Utkus (14. – öngól), Raspadori (24.), Di Lorenzo (54.)

Az állás: 1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés
2. Svájc 8/4
3. Észak-Írország 5/4 (4-3)
4. Bulgária 5/5 (3-6)
5. Litvánia 0/5

E csoport:
Fehéroroszország-Belgium 0-1 (0-1)
g.: Praet (34.)

Wales-Észtország 0-0

Az állás: 1. Belgium 16 pont/6 mérkőzés
2. Csehország 7/5 (8-7)
3. Wales 7/4 (5-5)
4. Fehéroroszország 3/5
5. Észtország 1/4

J csoport:
Észak-Macedónia – Románia 0-0

Izland-Németország 0-4 (0-2)
g.: Gnabry (6.), Rüdiger (24.), Sane (56.), Werner (89.)

Örményország-Liechtenstein 1-1 (1-0)
g.: Mhitarjan (45+5. – tizenegyesből), illetve Frick (80.)

Az állás: 1. Németország 15 pont
2. Örményország 11
3. Románia 10
4. Észak-Macedónia 9
5. Izland 4
6. Liechtenstein 1

I csoport:
Lengyelország-Anglia 1-1 (0-0)
g.: Szymanski (92.), illetve Kane (72.)

Albánia-San Marino 5-0 (1-0)
g.: Manaj (32.), Laci (58.), Broja (61.), Hysaj (68.), Uzuni (80.)

Magyarország-Andorra 2-1 (2-0)
g.: Szalai Á. (9. – tizenegyesből), Botka (18.), illetve Llovera (82.)

Az állás:
1. Anglia           6   5   1   –   18- 2   16 pont
2. Albánia          6   4   –   2   10- 6   12
3. Lengyelország    6   3   2   1   19- 8   11
4. Magyarország     6   3   1   2   12-10   10
5. Andorra          6   1   –   5    4-14    3
6. San Marino       6   –   –   6    1-24    0

Borítókép: EPA/Carl Recine

További tartalmak