Musorujsag
Élő Eredmények

Az angolok rasszista kijelentéssel vádolnak egy lengyel védőt, a FIFA vizsgálatot indított

Az angolok rasszista kijelentéssel vádolnak egy lengyel védőt, a FIFA vizsgálatot indított

m4sport.hu | Szerző: Dezső Márkó
A Lengyel Labdarúgó-szövetség elutasítja a vádat, mely szerint rasszista megszólalás hangzott volna el a két csapat egymás elleni vb-selejtezőjén a Kamil Glik és Kyle Walker közti szópárbajban.

Az angolok egy pályán történt incidenst jelentettek a játékvezetőknek, mert úgy látták, hogy Glik nyakon csípte az a vendégek védőjét, Walkert. A vélt rasszista kijelentések is ehhez az esethez kapcsolódnak.

A lengyel szövetség szóvivője megszólalt az eset kapcsán.

„Beszéltem a játékosainkkal, és teljes mértékben elutasították, hogy bármiféle rasszista cselekedet történt volna” – mondta Jakub Kwiatkowski a Sky Sportsnak.

„Ez egy teljesen normális futballincidens volt. Előtörtek a szenvedélyek. Glik és Walker között feszültség volt a szabadrúgást megelőzően, de rasszizmusról nem beszélhetünk. A félidő környékén vitánk akadt a negyedik játékvezetővel, a játékosok pedig megerősítették, hogy nem hangzottak el ilyen jellegű kijelentések” – számolt be a részletekről.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) mindenestere vizsgálatot indított az ügy kapcsán.

„A FIFA jelenleg elemzi a mérkőzés hivatalos jelentéseit az eseményekről. Ezt az illetékes fegyelmi szervek a további lépések megtétele érdekében kivizsgálják” – áll a közleményben.

Az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate a mérkőzés utáni interjúban beszélt az esetről, de nem vádolta rasszizmussal a lengyel játékost.

„A bejelentés megtörtént, egy kicsit többet kell megtudnunk a történtekkel kapcsolatban. Jelenleg még bizonyítékokat gyűjtünk, így nincs értelme spekulálásokba kezdeni.”

Borítókép: Kamil Glik - fotó: EPA/Bartlomiej Zborowski

További tartalmak