Musorujsag
Élő Eredmények

A Leeds United elnöke két-három éven belül nemzetközi porondon látná csapatát

A Leeds United elnöke két-három éven belül nemzetközi porondon látná csapatát

m4sport.hu
Andrea Radrizzani, a Leeds United labdarúgócsapatának elnöke reméli, hogy a klub a közeljövőben kvalifikálja magát a nemzetközi kupák valamelyikébe, emellett tervezi az Elland Road stadion bővítését is.

 

A Leeds Unitednél nagy terveket szövögetnek, a klub második szezonját kezdte a Premier League-ben 16 éves távollétet követően, miután 2020-ban Marcelo Bielsa vezetésével megnyerték az angol másodosztály (Championship) küzdelmeit. Andrea Radrizzani elnököt lenyűgözte az előző idényben elért, bravúrosnak mondható 9. hely az élvonalban, és az Elland Road kapacitásának növelése mellett most még nagyobb tervei vannak a csapattal.

A Leeds vasárnap hazai pályán szenvedett 3-0-s vereséget a Liverpool ellen, a találkozó után Radrizzani a Sky Sportsnak azt mondta: „Célunk, hogy megtartsuk a pozíciónkat a bajnokságban, ha fenn tudjuk tartani, akkor építhetünk az alapokra”.

„Tavaly és idén is rengeteget fektettünk be új játékosokba – folytatta az elnök. – Úgy gondolom, jó irányba halad a klub, hogy megvesse a lábát a Premier League-be. Az álom, hogy két-három, de inkább három éven belül már valamelyik nemzetközi sorozatban is ott legyünk, és egy nagyobb stadion játszhassuk a meccseinket.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leeds United (@leedsunited) által megosztott bejegyzés

Borítókép: EPA/ANDREW YATES

További tartalmak