Musorujsag
Élő Eredmények

Tíz hónap után ismét a keretben a Barcelona tízese

Tíz hónap után ismét a keretben a Barcelona tízese

MTI
Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője csapata soron következő, vasárnapi bajnoki mérkőzésére tervezett keretébe jelölte Ansu Fatit, aki sérülése miatt közel egy éve játszott legutóbb.

A holland szakember kiemelte: a tervek szerint Fati csereként a hajrában mintegy tizenöt percet tölt majd a pályán, mert nem akarják elsiettetni a visszatérését. Hozzátette: a csatár messze van attól, hogy képes legyen a tavalyi formáját nyújtani, miután sokat hagyott ki, valószínű két hét alatt sem éri el azt a szintet, talán majd novemberre.

A 18 éves tehetség tavaly ősszel markáns teljesítményt nyújtva, több rekordot megdöntve robbant be a Barcelonába, még a spanyol felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, második meccsén már gólt is szerzett. November 6-án azonban a Betis elleni bajnoki összecsapáson térdsérülést szenvedett, és azóta nem számíthattak a játékára.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FC Barcelona (@fcbarcelona) által megosztott bejegyzés

A hullámvölgyben lévő katalánok sorozatban három mérkőzésükön maradtak nyeretlenek, a Bayern Münchentől elszenvedett múlt heti, 3-0-s hazai Bajnokok Ligája-vereséget követően nem bírtak otthon a Granadával (1-1), majd csütörtökön Cádizban is csak döntetlenre futotta az erejükből (0-0).

Utóbbi meccsen ráadásul Koemant kiállították, aki kétmeccses eltiltást kapott. Miután jövője a gyenge szereplést követően erősen kérdőjelessé vált a csapat élén – sajtóhírek szerint múlt héten hárommeccses ultimátumot kapott, aminek kivitelezhetőségét rögtön az első alkalommal elbukta – még az sem elképzelhetetlen, hogy azelőtt mentik fel tisztségéből, hogy lejárna a büntetése.

Jövőjével kapcsolatban elmondta: már régóta nem szeret sportsajtót olvasni, és tisztában azzal, hogy távozásáról, így az utódjáról is pletykálnak, nem fordít energiát olyan dolgokra, amik tőle függetlenek, amikre nincs ráhatással, inkább azzal foglalkozik, hogy csapata győzzön. Kiállításához és eltiltásához annyit fűzött hozzá, hogy reményei a szerint a jövőben nem fordul elő vele hasonló, mert bár ő is emberből van csupán, mégis nyugodtnak kell maradnia és a csapat érdekét kell szem előtt tartania minden esetben.

Koemanhoz hasonlóan piros lapja miatt nem lehet tagja a vasárnapra nevezett keretnek Frenkie de Jong sem, Jordi Alba, Pedri González, Ousmane Dembélé, Martin Braithwaite, Sergio Agüero és Alejandro Balde játékára pedig sérülés miatt nem számíthatnak a tabellán hetedik katalánok, akik a 16. helyezett Levantét fogadják 16.15 órától.

Borítókép: Ansu Fati (középen) EPA/Alejandro Garcia

További tartalmak