Musorujsag
Élő Eredmények

Olivier Giroud: Egyértelmű volt, hogy a Milanhoz szeretnék szerződni

Olivier Giroud: Egyértelmű volt, hogy a Milanhoz szeretnék szerződni

Téléfoot | Szerző: Kun Dániel
Olivier Giroud, a Milan új igazolása beszélt a nyári klubváltásáról, válogatottbeli helyzetéről, a Chelsea-ről és poszttársáról, Zlatan Ibrahimovicról is.

A világbajnok francia válogatott támadóval a Téléfoot készített interjút. A nyáron a Chelsea-től a patinás múltú és egyre ígéretesebb jelenű olasz Milanhoz került. A Chelsea-vel megnyerte ugyan a Bajnokok Ligáját, de addig sem volt igazán alapember és Romelu Lukaku nyári szerződtetésével végképp kevesebb játéklehetőséghez jutott volna a londoniaknál az idei szezonban.

Így a váltás mellett döntött: „Egyértelmű volt, a Milanhoz szerettem volna szerződni. Gyerekkoromban Milan-szurkoló voltam: csodálattal figyeltem Papin, Baresi és Van Basten játékát. Nagy büszkeséggel tölt, hogy végül ide kerültem. Remélem élvezem majd az itt töltött időszakot. A bemutatkozás jól sikerült: úgy éreztem, befogadtak a szurkolók. Éhes vagyok a sikerre a Milannál is.”

Didier Deschamps szövetségi kapitány korábban alapemberként számított rá a válogatottnál, kulcsszereplő volt a 2018-as vb-diadalban is. Hosszú idő után aztán idén nyáron visszakerült a Real Madrid világklasszisa, Karim Benzema is és Giroud szerepe kérdésessé vált. A legutóbbi vb-selejtezők alkalmával be sem válogatta a szövetségi kapitány.

A 34 éves középcsatár kitért a számukra csalódást keltő Európa-bajnoki szereplésre és remélt visszatérésére is: „Nem könnyű megemészteni az Eb-kudarcot, de mindig lehet javítani a következő meccsen és mi ezen dolgozunk. Tovább kell lépnünk. Sajnos kevesebbet játszhattam a nemzeti csapatban, mint korábban, de elfogadtam az edző döntését. Az viszont kicsit meglepett, hogy legutóbb kimaradtam a vb-selejtezős keretből. Különösen azért, mert nem szóltak előre. Dolgozom tovább és bízom benne, a jövőben újra bekerülök. Majd meglátjuk mit hoz a következő kerethirdetés, de mint mindig, most sem aggódom miatta.”

Érzése szerint a nyáron nem volt más lehetősége, mint távozni a BL-győztes Chelsea-től: „Nagyon szerettem a Premier League-ben játszani, de elérkezett az a pont, amikor döntenem kellett. Az utolsó három hónap nehéz időszak volt számomra, ezt elmondtam Thomas Tuchel menedzsernek is. Nyilvánvalóvá vált, távoznom kell. Számos fantasztikus pillanatot tartalmazó fejezet zárult le: voltak jó és rossz időszakok, de nyertünk három gyönyörű trófeát.”

A Milannál a már lassan 40 éves Ibrahimoviccsal kell megküzdenie a kezdőcsapatba kerülésért: „Zlatan egy legenda. Biztosan lesz versenyhelyzet közöttünk, remélem több gólt szerzem majd, mint ő. Szeretném tartani vele a lépést, ezzel egymást motiválnánk a fejlődésben. Minőségi és fiatal csapatunk van. Remélem, szerzünk trófeát az idényben. Szerintem minden esélyünk megvan a győzelemre” – zárta szavait Giroud.

Borítókép: EPA/MATTEO BAZZI

További tartalmak