Musorujsag
Élő Eredmények

Koeman egy 40 másodperces telefonhívásban intett búcsút Suáreznek

Koeman egy 40 másodperces telefonhívásban intett búcsút Suáreznek

m4sport.hu | Szerző: Dezső Márkó
Az uruguayi csatár, Luis Suárez egy interjúban beszélt a 2020-as barcelonai távozásának körülményéről. A katalánok frissen kinevezett vezetőedzője, Ronald Koeman egy mindössze 40 másodperces hívásban tudatta a klubot hat éven át erősítő játékossal, a továbbiakban nem tart igényt a szolgálataira.

Suárez október 2-án a 2-0-ás hazai győzelmet hozó Atletico-Barca mérkőzés 44.percében gólt szerzett, amit telefonálást imitálva ünnepelt. Tagadta, hogy a gólörömnek köze lett volna a vendégek holland vezetőedzőjéhez, ami a Marcán megjelent cikk fényében több, mint érdekes.

Suárez gólöröme a Barcelona ellen (Fotó: EPA/Juan Carlos Hidalgo)

„A hívás, melyben Koeman közölte, hogy nem szerepelek az elképzeléseiben, mindössze 40 másodpercig tartott. Ez nem a megfelelő módja annak, hogy elköszönj egy legendától” – vallotta Suárez egy Twitch-csatornán adott interjúban.

„Először azt mondta, nem számol velem, majd, amennyiben nem sikerül elrendezni a szerződésemet, akkor a Villarreal ellen játszani fogok. Hiányzott belőle az őszinteség, hogy tisztán megmondja, személy szerint ő, vagy a klub nem akar engem” – számolt be a részletekről.

Suárez az utolsó Barca-mezben lejátszott mérkőzésén a Bayern München elleni 8-2-re elveszített BL-negyeddöntőn 2020. augusztus 14-én (Fotó: MTI/AP pool/Manu Fernández)

„Nehéz napokat éltem meg, mert sokat adtam a csapatnak. A telefonhívás után a feleségemmel és Messivel is beszéltem. Ő ekkoriban kérelmezte a távozását, engem pedig elküldtek. A családjaink számára ez egy nagyon rossz időszak volt.”

Suárez a viszontagságos távozása után a rivális Atletico Madridhoz igazolt, mellyel megnyerte a La Liga 2020-2021-es kiírását.

Borítókép: Luis Suarez (EPA/ALBERTO ESTEVEZ)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek