Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Manchester City útját követné a Newcastle?

A Manchester City útját követné a Newcastle?

m4sport.hu | Szidor György
Hiába volt a sok pénz és jött számtalan klasszis, a Citynek is négy évet kellett várnia az új korszak első bajnoki címére, az első szezonban még a nemzetközi kupaindulás sem jött össze.

Éppen egy hete, hogy lezárult az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United adásvétele, a klubot egy szaúdi-arábiai hátterű konzorcium vásárolta meg. A konzorcium a 430 milliárd dolláros szaúdi állami befektetési alapból (PIF), valamint a PCP Capital Partners és az RB Sports and Media nevű cégekből áll.

A Newcastle United lett a 14. klub a Premier League jelenlegi mezőnyében, amelynek többségi tulajdonosa külföldi. A cég tőkeereje alapján ők lettek a világ leggazdagabb klubja, így nem véletlen, hogy máris röpködnek a nevek, az új edző és elsősorban az új játékosok kapcsán, hiszen ezentúl a pénz nem lehet akadály. Nem véletlen, hogy angol labdarúgó élvonal klubjai válságértekezletet kezdeményeztek.

2008 nyarán a Manchester Cityvel történt hasonló, az együttesnek új tulajdonosa lett, amivel a klub a világ akkori leggazdagabb futballcsapatává vált. A spanyol AS összeszedte, kik voltak azok a játékosok, akiket a hirtelen jött gazdagság hatására elsők között – 2008 nyarán és 2009 januárjában – szerződtetett a City.

Pablo Zabaleta kilenc szezont játszott a Manchester cityben. EPA/PETER POWELL

A legtöbbet Robinhoért fizették a Real Madridnak (43 millió euró), de például a szintén brazil Jo-ért is 24 milliót adtak a CSZKA Moszkvának. A Hamburgból két játékost vettek, Nigel de Jong (18 millió euró), míg Vincent Kompany-ért csak 8,50 millió eurót adtak, ő azonban akkora legenda lett a klubnál, hogy tavalyi visszavonulása után szobrot állítottak róla tiszteletük jeléül.

Pablo Zabaleta az Espanyoltól érkezett 8,70 millió euróért és végül kilenc évig maradt. Természetesen angol csapatokból is bevásároltak, hiszen a kapus Shay Given (Newcastle United/9 millió) mellett Craig Bellamy (West Ham United/15,50 millió) is érkezett, míg a Chelsea-t három játékossal (Shaun Wright-Phillips/11,25 millió, Tal Ben Haim/6,40 millió, Wayne Bridge/13 millió) gyengítették.

Szurkolók ünnepelnek a newcastle-i St. James Park stadionja előtt a szaúd-arábiai hátterű konzorcium érkezésének hírére. MTI/AP/Scott Heppell

A nagy bevásárlás ellenére a szezon végén a City csak a 10. helyen végzett. Az új korszak első bajnoki címét végül csak a 2011/12-es szezon végén ünnepelhették, míg a Bajnokok Ligájában eddig egy döntős szereplés (2021) volt a csúcs.

A Newcastle legutóbb 1955-ben nyert hazai trófeát, és 1927 óta nem volt bajnok az élvonalban. A Premier League-ből kétszer is kiesett, 2012 óta nem végzett a tizediknél jobb helyen, jelenleg hét forduló után a tabella utolsó előtti, 19. helyén áll, és egyelőre nyeretlen.

Borítókép: Vincent Kompany - Fotó: EPA

További tartalmak