Musorujsag
Élő Eredmények

A PSG edzője elmondta, kit tart a fő favoritnak a BL-ben

A PSG edzője elmondta, kit tart a fő favoritnak a BL-ben

MTI
Csapatának nem kötelező nyernie a sorozatban, de akár ők is befuthatnak, viszont a címvédő sok pénzt fektetett be a csapatba, így ismét nagy esélyes.

Mauricio Pochettino, a Paris Saint-Germain argentin vezetőedzője szerint a címvédő Chelsea a legfőbb esélyese a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani kiírásának. A szakember a madridi sportnapilapnak, a Marcának nyilatkozva saját csapata kilátásait illetően azt mondta, hogy számukra “álom a BL-győzelem és nem kötelesség”, de szavai szerint a PSG is “az egyik jelölt a végső sikerre”.

Pochettino úgy látja, a Chelsea nemcsak azért favorit, mert az angol együttes a legutóbbi győztese a sorozatnak, hanem mert “sok pénzt fektettek be”, talán többet is, mint a PSG.

A francia együttes eddigi legjobb BL-eredményeként a 2019/20-as szezonban döntőbe jutott, ahol 1-0-ra kikapott a Bayern Münchentől. A mostani idényben két meccsen szerzett négy ponttal az első helyen áll az A jelű csoportban úgy, hogy a belga Club Brugge csapatával 1-1-es döntetlent játszott, a Manchester Cityt pedig 2-0- legyőzte. A kvartett negyedik tagjával, a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató német Leipziggel a francia fővárosban, kedden vívja első mérkőzését.

Borítókép: EPA/Lukas Barth-Tuttas

További tartalmak