Musorujsag
Élő Eredmények

Pogba szerint a csapat nem tudja, mi áll a sikertelen meccsek hátterében

Pogba szerint a csapat nem tudja, mi áll a sikertelen meccsek hátterében

m4sport.hu | Szerző: Dezső Márkó
A Manchester United szeptember 19-e óta nem nyert angol bajnoki mérkőzést, akkor 2-1-es győzelemmel hozták el a három pontot a West Ham otthonából. A mostani nem az első időszak, amikor sok kritika éri az egyesület edzőjét, Ole Gunnar Solskjaert. A Leicester City elleni 4-2-es vereség után a francia középpályás, Paul Pogba osztotta meg véleményét.

A 28 esztendős világbajnok labdarúgó érthető módon csalódottan foglalta össze az elmúlt hetek sikertelenségét és a Leicester elleni, szombati vereséget.

„Egy jó ideje ezt a fajta játékot játsszuk, de még nem találtuk meg a problémát. Arrogánsabbnak kell lennünk, persze jó értelemben, birtokolni a labdát és a saját játékunkat játszani. Meg kell tudnunk, miért van az, hogy veszítünk, mert azt gondolom, hogy ma megérdemeltük a vereséget”idézte Pogbát a Marca.

„Frusztráló, mert olyan valamiről van szó, amit nem értünk. Nagyon gyorsan megoldást kell találnunk, ha trófeákat akarunk szerezni. A megfelelő mentalitásra és taktikára van szükségünk” – mondta.

Borítókép: EPA/Andrew Yates

További tartalmak