Musorujsag
Élő Eredmények

Dembélé lehet a Newcastle első nagy fogása

Dembélé lehet a Newcastle első nagy fogása

m4sport.hu
Angol és spanyol sajtóhírek szerint a Newcastle Unitednál folytathatja pályafutását Ousmane Dembélé.

A francia világbajnokot jövő nyárig szerződés köti a katalánokhoz, és bár állítólag zajlanak a tárgyalások a hosszabbításról, nagyobb az esélye, hogy nem ragaszkodnak hozzá a Barcelonánál.

Amennyiben az idény végén tényleg szabadon távozhat (netán már télen túladnának rajta egy jelképes összegért), a legvalószínűbb célállomás Newcastle lehet, legalábbis az angol és a spanyol sajtó szerint.

Úgy hírlik, a 24 éves támadót ötéves szerződéssel, évi majd’ 15 millió eurós fizetéssel és ugyanekkora bónusszal csábítják az észak-angliai klubhoz, amelyet október elején vásárolt meg egy szaúdi-arábiai hátterű konzorcium, és amelynél a vezetőedző Steve Bruce távozásával már megtörtént az első nagy változás.

Dembélé egyébként jókora ráfizetés lehet a Barcának, hiszen ha hinni lehet a pletykáknak, már 135 millió eurót fizetett ki érte a Dortmundnak, és bizonyos feltételek teljesülése esetén további 10 milliót kell leszurkolni érte.

A 2017-ben igazolt támadó sorozatos sérülései miatt mindössze 118 mérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben, 30 gól és 21 gólpassz fűződik a nevéhez.

Borítókép: EPA/Jose Manuel Vidal

További tartalmak