Musorujsag
Élő Eredmények

Szupertehetségből a labdarúgás idiótája lett – Mario Balotelli legőrültebb húzásai

Szupertehetségből a labdarúgás idiótája lett – Mario Balotelli legőrültebb húzásai

m4sport.hu
Noha Mario Balotelli még mindig csak 31 éves, szinte biztos, hogy nagy csapatban már sosem láthatjuk a jövőben. A balhés labdarúgó persze tett róla, hogy elüldözze a legjobb csapatokat – rengeteg esélyt kapott, de cifrábbnál cifrább húzásai után ma már az is nagy szó, ha egy klub hajlandó őt szerződtetni. Balotelli egyik legnagyobb hülyeségének csütörtökön volt a tizedik évfordulója, ennek kapcsán felelevenítjük a támadó legőrültebb dolgait.

„Mert gazdag vagyok”

Az olasz fenegyerek 2010-ben, mindössze néhány hete volt a Manchester City játékosa, amikor a szigetországban először hallatott magáról: Balotelli az együttes edzőközpontjának közelében összetörte vadiúj Audiját.

A kiérkező rendőrök rögtön átvizsgálták a játékost, és meglepve felfedezték fel, hogy 5000 font lapul a hátsó zsebében. Amikor rákérdeztek, miért tart magánál ennyi pénzt, Balotelli csak annyival reagált: „Mert gazdag vagyok”.

Dobáljuk meg a fiatalokat… Dartsnyilakkal

A támadó szemmel láthatóan nem bírt magával Angliában (sem), következő húzása után pedig a Manchester City meg is büntette. Balotelli 2011 márciusában azzal került a címlapokra, hogy kiállt az edzőközpont egyik ablakába, és az arra járó fiatal ifijátékosokat nemes egyszerűséggel dartsnyilakkal dobálta.

Noha szerencsére nem talált el senkit sem, a City vezetősége 100 ezer fontra büntette, miután tudomást szerzett a fenegyerek szórakozásáról.

Sz.r

2011-ben, a megnyert FA-kupa-döntő után a Sky Sports riportere feltette a kérdést Balotellinek, miszerint a City színeiben ez a meccse volt-e a legjobb eddig. Balotelli élő adásban reagált: „Az egész szezonban sz.r voltam. Ilyet mondhatok?”

MTI/EPA/Lindsey Parnaby

Ezt talán nem kéne

A Manchester City 2011 júliusában Los Angelesben játszott felkészülési mérkőzést. A találkozó 29. percében Balotelli David Silva remek kiugratása után ziccerbe került, ám a támadó némi toporgás után, a kapunak háttal állva egyszerűen belesarkalt a labdába, ami aztán méterekkel a kapu mellett elgurult. A közönség rögtön felhördült, fújolni kezdte az ellenfelét lenéző csatárt.

A megoldást látván Roberto Mancini sem volt boldog, sőt, olyan pipa lett, hogy egy percen belül lekapta a pályáról Balotellit, aki a lecserélésekor hevesen magyarázott az edzőjének.

Ne játssz a tűzzel!

2011. október 21-én járunk, szinte napra pontosan tíz éve történt: Mario Balotelli hajnalban, egy házibuli közepén úgy döntött, hogy tűzijátékot eszkábál – a saját wc-jében! A terv nem sikerült kifejezetten jól: Balotelli fürdőszobája kigyulladt, ki is kellett hívni a tűzoltókat, akik többek között két vízcső segítségével, négy óra alatt tudták csak eloltani a tüzet.

A tűzoltók végül úgy rángatták el a helyszínről Balotellit, akinek egyébként majdnem leégett az egész lakása, a kár olyannyira nagy volt (400 ezer font), hogy ezt követően Balotellinek hetekig egy szállodában kellett laknia. A történet pikantériája egyébként, hogy mindez másfél nappal a manchesteriek United elleni városi derbije előtt történt, amelyen Balotelli aztán két gólt is szerzett. Tüzes hangolódás volt a rangadóra!

„Miért mindig én?”

Nem kellett sokat várni Balotelli következő „szereplésére”. A már említett 6–1-es manchesteri rangadón a csatár nyitotta meg a City-találatok sorát, gólja után pedig felhúzta a mezét, ami alatt egy kék trikón csupán egy kérdés volt olvasható: „Miért mindig én?”

Sergio Agüero, Balotelli akkori csapattársa meg is emlékezett a jelenetről az önéletrajzi könyvében.

„Senki sem tudta, hogy bármi is szerepel a meze alatti pólón. Később, amikor láttam, hogy mi van a ruhára írva, mondtam Mariónak, hogy ha egy kicsit lehiggadna, és nem csinálna annyi megkérdőjelezhető dolgot, akkor valószínűleg »nem mindig ő lenne«. Ha a meccs előtt tudtuk volna, hogy ez a trikó van rajta, biztosan megkértük volna, hogy vegye le.”

Balotellinek egyébként szimplán elege lett abból, hogy a média folyamatosan a pályán kívüli dolgaival van elfoglalva, s ezzel üzent az újságíróknak.

Börtönlátogatás

Balotellit 2011 októberében Olaszországban letartóztatták, miután 17 éves öccsével, Enochval épp egy női börtön területén sétálgattak. Mikor megkérdezték, Balotelli azt mondta, azért mentek be, mert kíváncsiak voltak rá, milyen is lehet egy női intézmény, úgyhogy besétáltak. Végül a börtönőrök elkapták, de egy rövid kihallgatás után el is engedték őket.

Inter? Milan?

Ahogy a börtönsztori is mutatja, Balotelli már fiatalon is „őrült” volt, ezt bizonyítja, hogy 2010 márciusában, még az Inter játékosaként a Tapio d’Oro „díj” mellé odanyomtak a kezébe egy Milan-mezt – Balotelli sosem tagadta, hogy a városi riválisnak szurkol, ám az indulatokat ő ezt még tetézte is azzal, hogy egy pillanat alatt felkapta a Milan mezét, aminek az Internazionale játékosai (és szurkolói) nyilván nem örültek.

Még Mourinho sem tudta megzabolázni

Mario Balotellivel kapcsolatban talán José Mourinho mesélte el minden idők egyik legütősebb sztoriját. Még 2009-ben jártak, a balhés játékos akkoriban az Intert erősítette. A milánói együttes a Rubin Kazanyhoz utazott a Bajnokok Ligájában, s Mourinho bajban volt, mivel Balotellin kívül az összes támadója sérült volt, így az olasz kezdett, ám a 42.percben sárga lapot kapott, ami után Mourinho úgy érezte, szólnia kell neki.

„A lap után a félidőben rögtön mentem, hogy elbeszélgessek vele. A szünet tizenöt percéből tizennégy azzal telt, hogy megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ne csináljon semmi butaságot, mert nincs másik bevethető csatárom. Mondtam is neki: Mario, nem tudunk téged lecserélni, úgyhogy azt kérem, ne érj senkihez, ne provokáld az ellenfelet, ne tégy butaságot, ne is csinálj semmit! Csak és kizárólag a labdával foglalkozz, ha a bíró rossz döntést hoz, te azzal se törődj! Balotelli rögtön helyeselt, s azt mondta, persze, nem lesz semmi gond. A 46. perc… piros lappal leküldték” – emlékezett vissza mosolyogva Mourinho.

Ez persze némileg túlzó volt a portugál edzőtől, a fenegyereket ugyanis a hivatalos statisztikák szerint a 60. percben állították ki.

Megbízható vásárló

A sportsajtóban kering egy történet, miszerint Balotelli édesanyja egyszer elküldte a játékost bevásárolni. A nő elmondta a fiúnak, hogy mikre van szükség – a listán a többi között szerepelt vasaló, vasalódeszka, illetve néhány tisztítószer is, amit a család takarítója kért a munkához.

Balotelli ezt követően állítólag több mint öt órára eltűnt – amikor végül előkerült, minden volt nála, csak a kért cuccok nem: a játékos vásárolt például egy trambulint, egy pingpongasztalt, egy Vespa robogót, valamint egy csomó egyéb játékot, ám az édesanyja által kért dolgok közül egyiket sem sikerült megvennie, mert elfelejtette, hogy mi volt a listán.

Harc a szabadrúgáson

A City 2012 márciusában épp a Sunderlanndel játszott, az összecsapás 64. percében pedig mintegy 22 méterről szabadrúgáshoz jutott a manchesteri alakulat. A labda mögé Alekszandar Kolarov és Mario Balotelli állt oda – vagyis csak állt volna, Balotelli ugyanis elkezdett kakaskodni azon, hogy ki végezze el a szabadrúgást. Kolarov nyugodtan lerakta a labdát, hogy majd ő beadja, de Balotelli végig követte őt, beszólogatott neki. Ha két másik társa nem áll az olasz elé és rángatja el Kolarov közeléből, akkor könnyen lehet, hogy Balotelli nekiment volna a szerbnek.

A csatár egyébként egyszer még a liverpooli tartózkodása idején Jordan Hendersonnal is összeveszett azon, hogy ki végezzen el egy büntetőt.

Majd legközelebb

Balotellinek a bemelegítésnél alaposan meggyűjt a baja a megkülönböztető dresszel.

Amikor már Mancininak is sok lett

Roberto Mancini jelenlegi olasz szövetségi kapitány köztudottan rajongott a balhés sztárért, ám még a szakember is tisztában volt Balotelli kezelhetetlen természetével. Mancini azonban mégis sokáig mentorálta a csatárt – a tréner volt például az, aki az Intertől a Manchester Cityhez vitte a tehetséget.

Balotelli később, 2012 decemberében például azzal került a címlapokra, hogy be akarta perelni saját klubját, miután az fegyelmi problémák miatt pénzbüntetésre bírságolta, 2013 januárjában pedig már attól zengett a sajtó, hogy Balotelli összekapott Mancinivel az egyik edzésen, és ha a stáb nem választja szét a feleket, az incidens talán tettlegességig is fajult volna.

MTI/EPA/Lindsey Parnaby

A Manchester City három hét múlva bejelentette, hogy elpasszolta a balhés játékost a Milannak.

Érdekesség, hogy Mancini egyébként a csúfos elválás után sem mondott le a tehetségről – miután 2018 májusában kinevezték az olasz nemzeti csapat kapitányává, a szakember visszahívta Balotellit a válogatottba, a balhés futballista utána három mérkőzésen jutott szóhoz, egy gólja mellett kiosztott egy gólpasszt.

Őrült fogadás

Ez a sztori 2019-ben történt: az akkoriban az Olympique Marseille-t erősítő Balotelli épp Nápolyban töltötte nyaralását, közben viszont annyira unatkozott, hogy gondolta, feldobja kicsit: szórakozásból fogadott egy olasz étterem-tulajdonossal. A fogadás tárgya elképesztő volt: Balotelli 2000 eurót ajánlott a férfinak, hozzátéve, hogy a tulajdonos biztosan nem mer a robogójával behajtani a tengerbe!

A férfi nem teketóriázott, alsónadrágra vetkőzött, felült a robogóra, amivel pár pillanattal később a vízben kötött ki.

Noha az őrült fogadáson mindenki jót röhögött, Balotellit és néhány társát néhány nappal később valaki feljelentette a rendőrségen, igaz, az ügynek végül nem lettek következményei.

Élő a meccsről

Balotelli a 2018–2019-es szezonban a Marseille játékosaként már a 12. percben eredményes volt a Saint-Étienne elleni meccsen – a góljait egyébként ritkán ünneplő csatár a találata után kiszaladt az operatőrhöz, akitől elkérte a korábban odaadott mobilját, s a találkozó közben élő adást indított az Instagramon.

Érzelmi hullámvasút

Balotelli napjainkban sem a higgadt mentalitásáról híres: a 31 éves játékos jelenleg a török Adana Demirspornál van, de idén augusztusban ismét elgurult a gyógyszere, amikor az edzője lecserélte. A támadó a kispadon üvöltözött és csapkodott, olyannyira ideges volt, hogy véletlenül még az egyik csapattársát is megütötte.

Sorozatos balhéi és hülyeségei után Mario Balotellit tulajdonképpen már csak a kiscsapatok hajlandók szerződtetni: a támadó 2016 és 2019 között látszólag magára talált a Nice-ben, de az elválás ott is viharosra sikeredett. Utána szerencsét próbált a Marseille-nél, majd megjárta a Bresciát és a Monzát, most pedig a Demirspornál szítja a kedélyeket. Sokatmondó statisztika, hogy legutóbbi négy klubja egyikénél sem játszott 15 tétmérkőzésnél többet, aztán jött az elválás.

Noha Balotelliben minden bizonnyal még van néhány év, kijelenthetjük, a sztárcsapatoknál és a válogatottban lefőtt neki a kávé. Persze csak magának köszönheti, hiába volt a pályán zseni, a hozzáállására ráment a karrierje. Az egyik legjobb lehetett volna, ehelyett az olasz labdarúgás egyik legnagyobb csalódása lett.

Borítókép: MTI/EPA/Maurizio Degl' Innocenti

További tartalmak